11. fejezet - Bocsánat

Sziasztok! :) Nos, meghoztam a következő Dark részt, bocsánat, hogy ennyi késéssel. Tényleg igyekeznem kellene összeszednem magamat, és gyakrabban írnom nektek, igaz? Nos, mindenesetre remélem, hogy tetszeni fog a rész :) Jó olvasást kívánok! :D

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

A hetek ismételten teltek, én pedig még mindig semmit sem tudtam Zaynről. Folyamatosan Harry szavai jártak a fejemben. Túl elfoglalt a munkájával, ha lesz esze, majd idejön és bocsánatot kér. Bocsánatot fog kérni. A srácok már harmadik napja nem voltak itthon. Valami kisebb, két hetes turnéra mentek az országon belül, én is csak azért maradtam itthon, mivel kissé beteg lettem, mielőtt elindultak volna, ők meg azt mondták, nem lesz rám szükségük. Pihenjek. Nos, hihető lenne, ha nem a lakótársaimról lenne szó. A hatalmas ház minden nap túl üres volt, csendes. Már éppen azon gondolkoztam, hogy összecsomagolok és utánuk indulok, úgyis minden nap tudtam, hogy hol vannak, meddig és mi a következő állomás. Valamelyikőjük mindig értesített mindenről. Voltak akik olyan dolgokról is, amikre nem voltam kíváncsi, de mégis tudnom kellett róla. Igazából csak mosolyt csalt az arcomra.
Attól függetlenül, hogy a srácok nem voltak itthon, én minden nap bent ültem a stúdióban és dolgoztam. Csak most igazából teljesen más emberek kéréseit teljesítettem egész álló nap. Kevésbé voltak fárasztóak, mint a sajátjaim. Nem tudom, hogy nem mertek annyi mindent kérni, mivel új voltam a környezetükben, vagy valóban ennyire kis igényűek, de örültem neki, hogy nem minden nap hulla fáradtan estem haza. Már délután négykor hazaértem aznap. Nem volt sok dolgom, így már sötétedés előtt haza is értem kocsival. Gyorsan szabadultam be az ajtón és zártam is vissza az. Első utam a fürdőbe vezetett egy frissítő zuhanyért, a második a konyhába, hogy forrócsokit készítsek. Amíg a tejet a mikróba tettem a nappaliba sétáltam, hogy bekapcsoljam a TV-t, hogy megnézzem van-e valami értelmes műsor benne. A híradóban éppen furcsa bűntényekről beszéltek, de sosem érdekelt igazán. Mindig is tudtam, hogy mennyire veszélyes környezetben élek, milyen emberek élnek a világon. A nő azt mondta, hogy a rendőrségnek még ötlete sincs, hogy ki vagy kik lehetnek a rejtélyes elkövetők. Hallottam ezt persze a konyhából, míg a mikró hangos csipogásai után végre eljutottam odáig, hogy beletegyem a csokoládéport az italomba. Ez után indultam vissza a kanapéra, hogy csendben és békességben elfogyaszthassam az italomat. Még kissé forrónak bizonyult, szóval a kávézó asztalra tettem és hallgattam a híreket, bár a fele sem érdekelt, így a laptopomhoz nyúltam. A twittert nézegettem, az instagramot, hogy elüssem az időt. Legalább addig, amíg egy kicsit lehűl a túlforrósított bögrém. A régi csapattársaim képeit, posztjait nézve jutott eszembe, hogy mennyire régen is voltam utoljára focizni, pedig milyen sokat eljártam régen, mennyire imádtam. Így határoztam el, hogy ha lesz időm, míg a többiek nincsenek itthon újra meglátogatok majd pár edzést. Hiányzott már ez a kis testmozgás az életemből. Úgy 20-30 értelmetlen poszton görgettem lejjebb, mire nagyot sóhajtva untam meg a dolgot és csuktam le a gép tetejét a kanapén magam mellé téve. A kezembe vettem a távirányítót, s már éppen találtam is egy műsort, ami érdekelt, letettem a kapcsolót, ezúttal végre a bögrét kézbe véve. A számhoz emeltem, orromba szívtam az imádott illatot, s már éppen belekortyoltam volna, mikor csengőt hallottam. Ki az isten zargat ilyenkor?! Nagy sóhajtással, pár káromkodás elmormogásával tettem vissza a dohányzóasztalra a bögrét és nagyot nyeltem. Az ajtóhoz sétáltam és leakasztottam mellőle a kulcsomat, hogy a zárba dugjam azt és elfordítsam benne. Gyorsan mozogtam, próbáltam minél hamarabb lerendezni ezt a dolgot, de nem éppen az fogadott, mint amire számítottam. A szívem a torkomban kezdett el dobogni, még azt sem tudtam, hogy mit mondjak.
“Zayn?!” Szakadt ki belőlem mégis egyetlen szó, ahogyan megláttam az ajtóban. Próbáltam nem megkönnyebbült vagy meglepett arcot vágni, hanem inkább mérgeset, de elég kevés sikerült ennek az eléréséből.
“Szia Louis. Bocs, zavarlak?” Kérdezte viszonylag normálisan, nem úgy, ahogyan a legutóbb köszöntött.
“Ami azt illeti, igeen. Szóval mondhatnád gyorsabban is, hogy mit akarsz.” Erőltettem magamra egy erősebb személyiséget, ami nem igazán az én stílusom volt, de muszáj volt megmondanom neki, amit gondoltam. Bár már abban a másodpercben megbántam a dolgot, ahogyan kimondtam.
“Bocsánatot akartam kérni, amiért a múltkor bunkó voltam. Harry mondta, hogy szerinte elég rosszul érezted magad miatta?” Jelentette ki igazság szerint, mégis egy kis kérdést éreztem a hangjában.
“Én? Rosszul? Hova gondolsz, én aztán nem!” Húztam fel az orromat, de tudtam, hogy mennyire rosszul hazudok. Soha, senki nem hitte még el, amit hazudtam.
“Nem úgy nézel ki.” Fogta meg hirtelen az államat hatalmas, meleg kezével és fordította úgy a fejem, hogy mélyen a szemembe tudja ásni csokoládébarna szempárját. Normális esetben gyönyörűnek mondtam volna őket, de most volt benne valami más. Nem, nem arról beszélek, hogy még nem bocsájtottam volna meg neki, hiszen már azzal a szóval, hogy bocsánatot akar kérni megtettem. Amíg ezeken gondolkoztam hajolt rá az ajkaimra csókot lopva róla. Talán hülyeség volt vagy nem, de viszonoztam neki. Arra nem is figyeltem, hogy mindeközben kihúzott a házból ügyesen behúzva valahogyan maga mögött az ajtót, egyedül a zár kattanására figyeltem fel és szakadtam el tőle.
“Mégis mi a francot csinálsz?” Kérdeztem felhúzva a szemöldököm, az ajtót néztem, majd kezét, ahogyan zsebre teszi a kulcsot.
“Mutatok neked valamit. De nem itt.” Ejtette szavait már zavarosabban, mint az előbb. Éreztem valami furcsát rajta, miközben csókolt. Füst szag lehetett, de nem cigaretta szaga. Igazság szerint el sem tudtam dönteni, hogy mi volt az, de tippem azért volt. Zayn Malik nem igazán volt magánál, maximum addig, amíg átjött, megkockáztattam, hogy még akkor is, mikor kinyögte a bocsánat kérését, de arra már kevesebb volt az esély. Megfogta a kezemet és a saját háza felé kezdett el húzni. Nem zárta be az ajtót, igazából még kissé résnyire nyitva is hagyta azt. Hát ez az ember valami hihetetlenül feledékeny vagy idétlen! A friss levegőről belépve a házba ugyanaz a füst szag csapta meg az orromat, amit a Zaynnel való csókolózás közben éreztem.
“Mi az isten ez?!” Csattantam fel végre az orromhoz kapva, Zayn viszont csak nevetett.
“Csak egy kis fű, ne fossál már, Louis!”
“Mi az, hogy ne fossak már?! Mindjárt haza is megyek, csak engedj el!”
“Dehogy mész!” Reagált azonnal és fordította el a kulcsot a zárban utána zsebre téve azt. Nem támadott le azonnal, ahogyan számítottam rá, egyszerűen csak a nappaliba rángatott, és úgy viselkedett, ahogyan egy normális ember tette volna, mintha az előbbi 4 mondat el sem hangzott volna.
Megkérdezte, hogy mégis mi volt olyan fontos otthon, amiért zavart volna, én pedig egész készségesen válaszoltam meg, hogy bizony a forrócsokim elfogyasztásában zavart meg, mire kaptam tőle egyet. Igazából teljesen jó ötletnek tűnt, aranyosnak találtam, hogy csinált nekem, és azonnal meg is ittam, hiszen nem lett annyira forró, mint az enyém, otthon. Egész addig tartottam ilyen jó ötletnek, amíg nem kezdtem el furcsán érezni magam. Nem sokáig tudtam gondolkozni azon, hogy mit rakhatott az italomba, azonnal túl jól éreztem magamat hozzá. Éreztem, hogy az arcom vörösbe vált, mikor Zayn a nyakamra hajolt, csókolgatta és idióta dallamokat dúdolt rajta, mikor nem puszikkal hintette folyamatosan vagy szívta a vékony bőrt. Szemeimet csak ritkán, rövid időre hunytam le, tetoválásain húztam végig ujjaimat, néztem a tintával örökre átszínezett bőrét. Izmai, tetoválásai valahogy most gyönyörűbben hatottak, mint valaha. Lerángattam róla a felsőtestét védő trikót, mikor is feltűnt a rúzs, ajaklenyomat tetoválása a szárnyakkal. Megnyaltam az ajkaimat, előrehajolva nyomtam csókot a rúzslenyomatra, többször is egymás után.
“Csak nem tetszenek, Louis?” Kérdezte mély, rekedt hangon. Olyan érzésem volt, hogy Zayn nem kicsit volt tele szexuális vágyakkal. Normális esetben valószínűleg azon gondolkoztam volna, hogy csak azért kért bocsánatot, hogy megfektessen, de a drog hatása alatt eszembe sem jutott.
“Tetszenek. Imádom őket.” Suttogtam bőrére, mire már csak azt vettem észre, hogy ő is megszabadít a felsőmtől, ezzel felfedve maga előtt azt az eddig kevés tetoválásomat, amit sikerült elérnem. Az egyetlen tetoválásom még csak a szarvas volt a szívvel és a kulcscsontom alatt elhelyezkedő ‘It is what it is’ felirat. Zayn hümmögött a tetoválásaimat látva, majd megnyalta az ajkait. Ködös szemekkel nézett fel rám, egyenesen a szemeibe.
“És szeretnél még?”
“Igen.” Válaszoltam teljesen egyszerűen, mire felhúzott a kanapéról és gondolom a saját szobájába vezetett. Igazság szerint rendezett szoba volt, sötétvörös falakkal. A redőny le volt húzva, az egyetlen fényforrás a szobában egy vörös-narancssárga fényben tündöklő lávalámpa volt, ugyanis Zayn nem kapcsolta fel a villanyt. Hangulatos volt, igazán tetszett. Az ágyára másztam, lehasaltam rá, hogy láthassam, ahogyan a szekrényhez lép és leguggol, ezzel pont remekül felém mutatva hátsófelét. Végül egy kisebb tetoválógép szerűséggel tért vissza hozzám és ült mellém az ágyra beharapva az ajkát. Megfogta az egyik kezemet és végigmérte. Szeme végigfutott az egész testemen, mielőtt összerakta volna a gépet és újra a kezemhez tért volna vissza.
“Akkor majd én kitetovállak.” Vigyorgott rám, én pedig viszonozva a gesztust ültem fel és engedtem meg, hogy úgy forgassa ki, vagy tartsa a karomat, ahogyan ő akarja. Egy csókot loptam az ajkairól, mielőtt még elkezdte volna a műveletet. Akkor viszont fel is szisszentem.
“Fáj?” Kérdezte puszit nyomva az ajkaimra.
“Nem! Csak csináld!” Parancsoltam rá, mit készségesen végre is hajtott.
Alig fél óra telt bele, mire egy újabb tetoválással lettem gazdagabb. A felkaromon ékeskedett egy ‘Far Away’ felirat, aminek ugyan fogalmam sincs, hogy mi értelme volt Zayn részéről, de nem most lesz az ideje, hogy megkérdezzem. Zayn ujjait többször is végigfuttatta a még érzékeny bőrfelületen, mielőtt bekente volna, rögtön az után pedig vízipipát és dohányt vett volna elő. Mindketten épp eleget szívtunk belőle ahhoz, hogy a gondolataink teljesen más irányba terelődjenek. Már csak arra emlékeztem, hogy az ágyon kötöttünk ki, egymás ruháit letépve és a földre dobálva.

****************

Zayn ágyában ébredtem fel reggel, az ő erős karjai öleltek át, fejemet a mellkasába ástam, meztelen testünket egyetlen takaró fedte, a fejem úgy fájt, hogy azt gondoltam, még az is jobb lenne, ha itt döglök meg. Szememmel az órát kezdtem el keresgélni. 13:49. Kellett egy pár perc, mire felfogtam. Elmúlt háromnegyed 2?! Nem voltam dolgozni! Tegnap úgy hagytam mindent a lakásban!
Éppen felkelni akartam, mikor a fejem fájni kezdett, valami súrolta a karomat, amire kis szúró érzést éreztem. Lenéztem rá, s bizony a Far Away tetoválás ott díszelgett a karomon. Nem álom volt. Zaynre néztem. Természetesen megbocsájtottam neki. Gyönyörű volt, ahogyan fekete haja kócosan lógott bele arcába, hosszú szempilláinak árnyékai csíkokat húztak az arcán. Duzzadt ajkai elnyíltak kissé, ahogyan a levegőt ki és befújta álmában. Gyönyörű teremtés volt, látni pedig mindennél jobb érzés volt. Egész addig, míg nem csörrent meg Zayn telefonja, s ébredezni kezdett... 

Akkor még semmit sem sejtettem.

10. fejezet - Egyszeri alkalom

Sziasztok sziasztok :) Itt vagyok megint és a Dark 10. része is. Nos, igyekeztem eléggé kifejezni az érzelmeket a részben, de fogalmam sincs, hogy mennyire jártam sikerrel vele és mennyire nem, ezt döntsétek el inkább ti :) Nos, mint talán sohasem, semmit nem tudok mondani a részről. Mindössze nagyon szépen meg szeretném köszönni nektek, hogy a blog már elérte a több, mint 2500 nézettségszámot! Imádlak titeket, hihetetlen büszkévé tudtok tenni ezzel. Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagytok nekem, jó olvasást kívánok nektek a részhez!

Puszi!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

A csengő megszólalt, én pedig összerezzentem a hangjára. Zayn itthon van, ki tudja, lehet, hogy éppen valakivel van itthon. A gondolatmenet 100x cikázott át az agyamon, hogy az éppen valakivel való ágy- esetleg kanapétornáját megzavartam. Az ajtó felső részén lévő üvegben egy alakot, csupán egy árnyékot láttam meg közeledni. Az ajtó hamarosan ki is nyílt, én pedig egy viszonylag feszült, fekete hajú szépséggel találtam szembe magamat.

„Louis? Mi az rohadt életet keresel te itt?” Hallottam a kérdést, megrezzentem ismételten, de mégis kellett idő, mire még fel is fogtam és felemeltem a fejemet. Rápillantva tulajdonképpen nem dühöt láttam, de ideges volt. Nem rám volt mérges, de láthatóan zaklatott volt. Talán tényleg megzavartam volna valamiben? Azt viszont nem gondolom, hogy éppen megfektetett volna valakit, mikor ideértem. Teste nem arról árulkodott.

„Zayn?” Kérdeztem vissza, hangnemén erősen nagyokat pislogtam. Szinte már azon csodálkoztam, hogy nem robbant fel a feje. „Idegesnek tűnsz. Csak beszélni akartam veled valamiről.”

„Mégis miről? Arról, hogy a múltkor megdugtalak? Nem mondták még, hogy nem vagyok a párkapcsolatok híve? Akkor én most mondom. Sajnálom, hogy össze kell törnöm azt az aranyos kis lelkedet, de nem kellesz. Most pedig szia!” Hadarta el a szavait, már fordult is volna sarkon, hogy rám csapja az ajtót, mikor megállítottam, felkarját erősen markoltam.

„Akkor mégis mire volt jó mindez?! Ekkora seggfej lettél volna, hogy addig próbálkoztál nálam, amíg be nem adtam a derekam egy kurva sexre és ennyi?!” Kérdeztem felemelve a hangom, de csak egy szúrós pillantást kaptam viszonzásképp.

„Okos vagy, egészen jól átlátod a helyzetet. Éppen erről van szó. Viszlát, Louis!” Zárta rövidre a témát karját kirántva ujjaim közül, s az ajtó már csukódott is. Szinte el sem tudtam hinni, hogy ezt mondta. Talán ettől rettegtem volna? Éppen attól, hogy ezt fogja válaszolni? Semmit sem tudtam tenni, csupán lefagyva álltam az ajtóban, szavai a fejemben ismétlődtek. Átláttam a helyzetet? Egyedül egy sexre kellettem neki? Harrynek ezek szerint igaza volt. Ő nem keres embereket a kalandok után, őt magát pedig nem érdemes keresni. A pumpa egyre jobban felment az agyamban. El sem akartam hinni, hogy ennyi volt. Csak ennyire voltam jó, mint egy ribanc, akit az út széléről felszed az autópályán, hogy egyszer kidugja magát. Rémesen éreztem magam, a szívem és az agyam ketté akart hasadni. Talán a mellkasomban üresség tombolhatott, a fejem viszont szét akart repedni a fájdalomtól. Lassan indultam el hazafelé, de még mekkora szerencse, hogy csak a szomszédba mentem. Az ajtót hangosan csaptam be magam után nem is törődve a kérdésekkel, hogy mi történt, jól vagyok-e. Hasonlók. Nem kell tudniuk arról, hogy mi történt és nem kell, hogy megkérdezzék jól vagyok-e. Nem vagyok jól, de leszarom. Majd egyszer túl fogom magam tenni rajta.

„David, lennél olyan aranyos, hogy ma egyedül hagynál a szobában?” Kérdeztem végül feldúlt hangon, még csak arra sem méltatva őket, hogy rájuk nézzek. Mekkora egy seggfej is vagyok.

„Persze, pihenj csak.” Hallottam hangját, a meglepettség, egy kevés aggodalom tisztán hallatszódott benne.

„Köszönöm.” Nyögtem oda még ennyit, mielőtt kettesével szedve a lépcsőket a szobánkba siettem volna. Az ajtót bezártam, az ágyamra vetődtem. Semmi mást sem tudtam csinálni, mint feküdni ott és gondolkozni. Még mindig csak annak a seggfejnek a szavai jártak a fejemben. Egyszeri alkalom voltam. Csak a szomszéd gyerek, akit egyszer megszerezhetett magának, mint egy trófeát, strigulát húzva a többi mellé, hogy ezt is megfektettem. Emésztettem magam, utáltam, hogy belementem ebbe az egészbe és hagytam neki. Csak azért, mert egyszer megmentette a seggemet egy rohadt részeg állattól. Ahogyan ezen gondolkoztam lassan nyúltam az ágyam mellett álló kis szekrényért és húztam ki a fiókot. Egy doboz cigarettát tartogattam ott. Mindig csak akkor szívtam ezt a tüdőromboló hülyeséget, ha ideges voltam. És most az voltam. Kihúztam egy szálat a dobozból, felkaptam mellőle a gyújtót és az erkélyre sétáltam. A korláton megtámaszkodva szippantottam bele elsőnek a friss, esti levegőbe, mielőtt a számba vettem volna a szálat, s meggyújtottam volna azt. Szinte csak kettőt szívhattam bele, mikor elkezdtem gondolkozni, hogy miért nem jó most ez sem. Nem tartott sokáig rájönnöm. Zayn Malik egész rohadt házában ez a füstszag terjeng, áramlik ki belőle, akár valami bombarobbanás gáza. Hirtelen fintorogva nyomtam el a korláton a csikket, bár még a felét sem szívtam el és dobtam el azt olyan messzire, amennyire csak tudtam, azon nyomban vissza is sétálva a szobába. Az ágyra ülve az ölembe vettem a laptopomat és a fejhallgatómat, zenét hallgatva és idióta, értelmetlen oldalakat böngészve próbáltam elütni az időt és nem gondolni rá addig, hogy elálmosodjak és aludni tudjak. Nos, hogy őszinte legyek az oldalak sehogyan sem kötötték le a figyelmemet, a zene pedig minden egyes kis szavával, lüktetésével őt és a szavait jutotta eszembe. A laptop használat sem tartott tovább fél óránál, mikor is lecsaptam a tetejét és sóhajtva a helyére tettem. Lentről még hallatszódott a többiek önfeledt nevetése, kiabálása. Legalábbis úgy tűnt, hogy nekik jó hangulatuk van.

Éppen ésszerű magyarázatot próbáltam keresni a történtekre, mikor a hangok csendesedni kezdtek, később pedig lépteket hallottam felfelé a lépcsőn, ez után kopogást. Hang viszont nem társult mellé. Most komolyan, találjam ki ajtón keresztül, hogy ki az? Kiordítani nem akartam, így végül amellett a megoldás mellett döntöttem, hogy kinyitom. Hátha az ember, aki aktuálisan az ajtó előtt áll egy kicsit le tud majd foglalni. Lassú, lomha léptekkel csoszogtam el az ajtóig és fordítottam el benne a kulcsot. Legnagyobb meglepetésemre éppen Harryvel találtam szembe magamat.

„Louis, beszélhetnénk?” Tette fel a kérdést. Elsőnek „ööö”-ztem egy sort, majd bólintva engedtem álltam arrébb és engedtem be. Elsőnek szétnézett, majd az enyémmel szemközti ágyra, Davidére pillantott és leült rá. „Takaros kis szoba. Ha jól vettem le csak a fültágítós sráccal osztozkodsz rajta.” Állapította meg, tulajdonképpen helyesen is.

„Igen, Daviddel.” Helyeseltem törökülésben ülve a saját ágyamra, így néztem körbe én is a szobánkban, majd újra a göndörre vezettem a tekintetem. „Szóval miről akartál velem beszélni?”

„Most egész nyugodtnak tűnsz. De ha jól vettem le, akkor nem éppen szép dolgokat hallhattál Zayntől?” Jelentette ki ezt is, ugyan egy kevés kérdéssel a hangjában. Igaza is volt, ezért csak bólintottam.

„Igazság szerint annyit tudok elmondani róla, hogy egy rohadt seggfej.” Vallottam be az igazságot. Végül is, ezt gondoltam, ő pedig a barátja, tehát ismeri. Miért is kellene éppen előtte titkolóznom?

„Milyen volt? Hogy viselkedett?”

„Elsőnek azt hittem, hogy fel fog robbanni ott előttem. Igazán frusztráltnak tűnt.”

„Valószínűleg pont nem a legjobb pillanatában találtad meg. Zayn ilyen. Hogyha nem gondolta komolyan talán majd megkeres. Csak ne utasítsd el nagyon durván, ha még egyáltalán akarod vele tartani a kapcsolatot.”

„Miért akarnám? Egyszerűen lekoptatott, éppen csak azt ki nem mondva, hogy egy éjszakás kalandnak való ribanc voltam a számára.

„Mondtam már neked, hogy elfoglalt a munkája miatt és gyakran frusztrált is miatta. Majd ha többet akarsz tudni Zaynről, akkor, ha bocsánatot kér vagy ilyesmi visszafogadod. Én nem fogok neked beszélni a munkájáról, az én fejemet szedné érte. Majd ő maga elmondja. Csak tudd, ő még ennyit nem szenvedett azért, hogy megdughasson valakit. Ha ennyire makacs voltál az elején hagyott volna a picsába, remélem tudod. Nem hinném, hogy most ezt ennyivel lerendezné. Hogy frusztrált állapotban lekoptatott a francba.” Fejtette ki az álláspontját, viszont nekem mintha csak fáziskésésem lett volna minden egyes szava később esett le. Amikor a stúdióban találkoztunk még arról akart meggyőzni, hogy Zayn nem fog keresni és hagyjam a francba, most viszont, hogy én kerestem őt arra akar rávezetni, hogy csak ingerült volt, és várjam ki, hogy visszajöjjön bocsánatot kérni? Semmi logikát nem láttam benne, de bólogattam. Titkon talán mégis éppen abban reménykedtem, hogy ez be fog következni és igaza volt. Elvégre a barátja, nem? Ismeri!

„Inkább ezen gondolkozz ahelyett, hogy azon a sok faszságon amit mondott. Csak gondoltam, hogy közlöm.” Mondta, majd felállt az ágyról és kifelé indult. „Jó éjszakát Louis.” Tette még hozzá mielőtt kilépett volna.

„Jó éjt Harry. Egyébként! Megmondanád Davidnek, ha még ébren van, hogy nyugodtan feljöhet a szobájába? Nem fogom megenni miatta.” Kötöttem a lelkére apró, talán kissé erőltetett mosollyal, mire egy bólintást kaptam válaszul. A fürdőszobába igyekezve tusoltam le hihetetlen gyorsasággal, majd kapkodtam magamra a pizsamámat és siettem vissza a szobába. Nyugtáznom kellett, hogy szobatársam még nem tért vissza a saját ágyába –vagy talán nem is fog-.

Mindenesetre én azonnal a saját ágyam vettem célzásba, telepedtem be a takaróm alá. Sokáig jártak még Harry szavai az agyamban, mielőtt még elnyomott volna az álom.

Éppen Róla álmodtam. Zayn Malikról, a seggfej szomszédomról.

9. fejezet - Kételkedés

Sziasztok! :) Nos rengeteg kihagyás után ugyan, de meghoztam a Dark következő részét. Remélem nem baj, hogy ilyen sokára sikerült összehoznom, remélem, hogy nem fogtok elpártolni tőlem azért, mert mostanában ennyire leépültem és ritkán tudok nektek részt hozni, tényleg nagyon sajnálom és nem tudom elégszer elmondani mennyire igyekszem ezen változtatni. Nos, itt ez a Dark rész, jó olvasást kívánok hozzá. Puszi!
PS: nagyon szépen meg szeretném köszönni nektek a több mint 2000 nézettséget! Imádlak titeket! ♥
PS2: Mellékletként pedig a kedvenc Zouis képem. Egyszerűen imádom ezt, több helyen is a hátterem :)

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Már napok teltek el azóta, hogy aznap lefeküdtem Zaynel. Egészen hamar, szinte rögtön utána haza is mentem. Közölni akartam a srácokkal én magam, hogy rendben vagyok, tölteni akartam velük egy kis időt kiengesztelés képpen azért, mert annyira csúnyán ott hagytam őket kitakarítani az egész lakást. Ez már a 3. nap mióta nem láttam őt, s azt nem mondhatnám, hogy kezdett aggasztani, de valahogy hiányolni mégis. Többször is megfordult a fejemben, hogy ez vajon neki mire volt jó, hogy neki én mit jelentettem? Egy "megduglak és kész" kalandot? Többet? Akkor nem tűnt volna el így, egy szó nélkül. Bár eddig is mindig én mentem hozzá. Gyerünk már, Tomlinson! Attól semmi nem lesz jobb, hogy magaddal veszekszel az ilyeneken.

Ma is éppen a munkában voltunk. Újra bele kellett vetnünk magunkat a klipforgatásba, a dalok felvételébe, én pedig örültem neki, hogy mindössze ennyi dolgom volt. A fiúk keményen dolgoztak, míg én mindössze kávét hordtam, papírokat, telefonokat intéztem.

Ebben a másodpercben is éppen 4 különfajta kávéval mentem visszafelé a stúdióba. Nem is figyeltem arra, hogy hova lépek, hova megyek. Egyetlen dolog, vagy inkább személy járt a fejemben, az pedig Zayn volt. A következő, amire emlékszem, hogy valakinek nekimentem, az italok pedig kiestek a kezemből.

"Bazdmeg, Louis!" Hallottam az ismerős hangot. Várjunk! Mit keres ő a stúdióban?!

"Harry?!" Néztem fel rá, majd le a pólójára. Konkrétan telibe locsoltam vele. "Mit keresel itt..?!" Kérdeztem meglepeten, mégis talán kissé 'felháborodva', azonnal keresni próbáltam valamit, amivel letörölhetem a felsőjét, mondjuk úgyis felesleges lett volna, az anyag már teljesen magába itta a foltot.

"Bennetthez jöttem, de nem tudom, hogy így mégis.. Hogyan fogok kinézni."

"Bennetthez?" Kérdeztem vissza meglepetten. Korábban észrevettem már, hogy Zayn haverjai a buli óta különösen sokat vannak nálunk és foglalkoznak a srácokkal. "Mindegy, akkor gyere és majd kérek neked egy másik ruhát!" Dörzsöltem meg a homlokomat gyorsan meg sem várva a reakcióját, megmarkoltam a csuklóját és magam után rángattam, hogy az öltözőből szerezzek valami rá való darabot ideiglenesen, a kezébe nyomtam. "Ez után szerzünk új kávét és.. És megkeressük a srácokat. Nem is tudom, hogy jöttél ide egyedül?" Hadartam szavaimat kérdőre vonva. Valóban érdekesnek találtam, hogy egyedül bejutott a stúdióba.
"Bennett azt mondta, hogy szólni fog a biztonságiaknak az érdekemben, hogy beengedjenek. És meg is tették, már csak elkísérni felejtettek el oda, ahol ő van." Vallotta be őszintén, én pedig csak bólogattam.
"Majd elviszlek, csak gyerünk. Meg fognak ölni, ha már ennyit kések." Csóváltam a fejemet, indultam el vele újra a kávégép felé, hogy a számukra "életet adó" nedüt újra kinyerhessem belőle - ugyan sosem tudtam, hogy ez miért olyan fontos nekik, mindig is utáltam a kávét - még maga Harry is szerzett magának egyet. Így indultunk el újra a folyosón. Ismételten csak egy dolgon járt az eszem, de most meg is tudhattam volna. Hol van Zayn. Igazság szerint fogalmam sem volt, hogy ezt most meg merjem-e tőle kérdezni, vagy ne. Talán tényleg nekem lenne igazam és csak egyetlen egy szexre voltam neki elég, és azt nem biztos, hogy feldolgoznám egyhamar. De azzal sem teszem jobbá a helyzetet, ha csak gondolkozok rajta és nem kérdezem meg soha.
"Harry, feltehetek egy kérdést?" Szólaltam meg végül megtörve a kínos csendet kettőnk közt.
"Hadd halljam." Válaszolt egyszerűen, csak az utat nézte maga előtt, nem nézett le rám.
"Nem akarok idiótának tűnni, de nem tudod hol van Zayn? Úgy értem, te a barátja vagy, én meg már egy ideje nem találkoztam vele aztán.." Kezdtem el magyarázkodni rögtön utána.
"Nahát, nem igazán láttam még embert, aki kereste volna Zaynt egy kis 'kalandja' után. Legalább is ennyi idő után nem." Füttyentett, én pedig máris tudtam, hogy a fekete valami egy éjszakás kaland hívő lehet. Belül már régen fejbe is csaptam magam amiatt, hogy megkérdeztem. "Egyébként nem sokat van otthon, el van foglalva a munkájával. Ne kérdezd, hogy meg fog-e keresni, ha több ideje lesz. Nem tudom, eddig még senkit nem keresett meg." Mondta. "Ja, és azt se kérdezd meg, hogy mi a munkája. Nem kell róla tudnod." Tette hozzá, mikor már éppen a számat nyitottam volna a kérdésre. Mindössze bólintottam, s ezzel már el is értük a szobát, ahol a többiek voltak. Ez volt az a terem, ahol a felvételeket készítettük, teljesen hangszigetelt volt az egész. Az üvegablak mögött éppen David soloit vették fel, a többiek kint voltak, így oda tudtam nekik adni a kávét. Mikor már épp a drága szőkénknek nyújtottam volna az övét esett le az állam. Harry nevét "Hazzának" kiáltva lépkedett elé -igen nagy léptekkel- és karolta át a nyakát, a göndör pedig a derekát.
"Bennett a kávéd..." Kezdtem még viszonylag hangosan, hangom a mondat közben halkult el szinte suttogássá, amint láttam gyors csókot váltani őket. Jóformán a szememnek sem akartam hinni.

"Tedd le, Louis. És köszönöm, hogy hoztál." Hadarta felém fordulva, mielőtt újra a másikra koncentrált volna. Egy ideig nagy szemekkel pislogtam rájuk, majd lassan bólogattam, és a többiek felé fordultam hallgatva az instrukciókat, mit tegyek.
Egész nap Harry szavai jártak az agyamban. Elfoglalt a munkájával, de nem akarom tudni mi az. Még senki nem kereste őt a "kalandok" után. Akkor majd én keresni fogom!
A melóval csak késő este végeztünk. A srácok már hulla fáradtak voltak, ahogyan bevallom őszintén én is. Autóba szállva indultunk el hazafelé, amikor is realizáltam, hogy ma bizony lesz egy vendégünk a házban estére, a göndörke. Két lehetőség van: Nem fogunk aludni, vagy ketté szedjük a párosítást 2 külön szobára? Igazából az nem lenne túl szép dolog. Egyetlen álmatlan éjszaka még belefér, nem? Amúgy is, 2 néző előtt nem biztos, hogy lefeküdnének. Vagy mégis..? Míg ezek a gondolatok jártak az eszemben vettem észre, hogy haza is érkeztünk. Nehézkesen, de kikászálódtunk a kocsiból, nekem pedig első dolgom volt Zayn háza felé pillantani. A villany égett a nappalijában és az emeleten. Itthon lenne..?
Egy ideig csak bámultam az épületet, mire a többiek megszólaltak, hogy menjek már. Kis agy-feldolgozási idő után tekintettem feléjük és ráztam meg a fejemet.
"Később megyek! Vagy nem.. Még nem tudom! Menjetek!" Kiabáltam oda nekik, már meg is indultam a nagyobb ház felé. A kapuig egész jól ment a dolog, ahol is megtorpantam, csak megálltam előtte, akár egy kuka. Kezem nem akart a csengő felé mozdulni, szinte a víz is levert. Senki nem kereste még, erre itt vagyok én, a szomszéd gyerek, aki mindenféle indok nélkül megkeresi. Meg ott a munkája is. Mi van ha éppen zavarni fogom?
Gondolataim közepette már csak egy dologra lettem figyelmes. A csengő megszólalt odabent, a kezem pedig úgy volt arra rátapadva, mint annak a rendje.

Nincs visszaút; a csengő szólt. Most minden kiderül.

8. fejezet - Ne szólíts így

Sziasztok :) Nagyon sajnálom a rengeteg kimaradást a részekben! Mostanában nem érzem túl jól magamat, sem fizikai, sem lelki értelemben, de nagyon örülök, hogy továbbra is kitartotok mellettem és megvárjátok, hogy megszenvedjek egy részt :) Hálás vagyok nektek! ♥ Tehát, itt a Dark 8. része, Jó olvasást kívánok!

By the way a rész 18+ jelenetet tartalmaz, saját felelősségre, drágáim.

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Az ő hangja hallatára úgy éreztem, hogy az eddigi fejfájásom még csak erősödni kezd. Ne, miért pont ő? És mit keresek a nappalijában?
"Jó reggelt, Habcsók. Milyen sokáig aludtál." Lassan pillantottam rá. Mégis hogyan nevezett? Habcsók? Rosszul hallok?
"Zayn? - Kérdeztem vissza, bár természetesen tudtam, hogy ő az." Mégis mi a fenét keresek én itt? - Kérdeztem, ahogyan eddigi kényelmes fekhelyemről ülésbe tornáztam magam.
"Nocsak, nem emlékszel a tegnap estére? Mikor egyedül és védtelenül baktattál haza azokon a veszélyes utcákon a kabátomban.." Mondta szánalomra méltó hangon, majd utolsó mondatrészére vigyor jelent meg ajkain. Magamra pillantottam. A kabátja.. Miért is nem vette le rólam? - Aztán összetalálkoztál azzal a részeg nyomorulttal. Nos Habcsók, nem is tudom mi lett volna, ha nem vagyok ott.. Talán már nem lennél ilyen édes szende szűz.
"Ne hívj így, bazdmeg!" Korholtam le, amiért már megint ezen az idióta néven szólított. Elsőre még elnézem, de nem többet.
"Naaa, így kell bánni a megmentőddel?" Emelte fel a kezeit maga elé, míg közelebb sétált hozzám.
"Nem vagy a megmentőm! Világos?! Én is ugyanúgy meg tudtam volna védeni magamat az ellen a tahó.. Ellen..!" Kezdtem nyafogni, pedig igenis hálás voltam neki. De ha elmondom még elbízza magát.. Így is túl nagy az egoja. "Várjunk! A srácok biztosan aggódnak értem, haza kell menne.." Kezdtem bele és álltam is volna fel, de erős karjai visszanyomtak a kanapéra.
"Nem kell sehová sem menned. Értesítettem őket, hogy nálam vagy." Rázta meg maga előtt a telefonomat. Hogy a fenébe került az hozzá?!!
"Add azt ide!" Rivalltam rá, ő pedig minden gond nélkül csak úgy a kezembe is adta, hihetetlen flegma módra.
"Nincs is semmi érdekes üzeneted.. Pedig reméltem, hogy találok pár kanos üzenetet valakitől, de.. Így még jobb.. Hiszen nincs is senkid.." Hajolt hozzám közelebb és közelebb amint kimondta szavait, kabátját már akkor nemes egyszerűséggel rángatta le rólam. Kirázott a hideg, hatalmasat nyeltem. Hát ez nem igaz! Mindig itt kötünk ki?!
"Honnan tudod, hogy nincs?! Attól, hogy nem SMS-ezek vele arról, hogy hogyan dug meg.." ..A nem létező pasim, attól még nem létezik. Muszáj volt kitalálnom valamit..
"Nem. Egészen biztos vagyok benne, hogy nincs senkid. Tudod, az édes lakótársaid ezt is elmondták. Büszke vagyok rájuk, igazán nagy a szája 1-2-nek.. Kérnem sem kell és mindent elmondanak..." Tapadt rá a nyakamra forró csókokkal hintve be azt. Éreztem, hogy arcom elvörösödik. Ezért még megölöm őket, csak essek haza innen... A testem magától mozdult, az agyam tudta vagy beleegyezése nélkül. Egyik kezemet a nyakába fontam, ujjaimmal végigszántottam rövid, hollófekete haját. Éreztem bőrömön, hogy vigyorra húzta a száját, ez után harapott bele a bőrömbe, majd szívta meg azt. Ekkor kapcsolt be végre az agyam is. Abban a másodpercben rántottam el a kezemet a nyakától, majd toltam a mellkasa elé azt, próbáltam elnyomni testét enyémtől.
"Hagyd már abba! Miért nem tudod megérteni, hogy nekem nem kellesz?!" Kiabáltam rá, ellenben már csak azt vettem észre, hogy mindkét csuklómat a lehető legerősebben markolja meg, majd hátralökve a testem szorítja azokat a kanapéhoz.
"Maradj már veszteg! Eddig 3x megkegyelmeztem neked, kezd fogytán lenni a türelmem!" Emelte fel ő is a hangját, gyönyörű, barna szemeiben nem láttam azt a csillogást, amit pár perccel ezelőtt, azt a huncut fényt. Tekintete sötét volt, rémisztő. Szívem a torkomban kezdett dobogni. Nem.. Nem és nem!
Monológja befejezése után ismételten a nyakamat tűzte ki célpontjául, majd a kiszívott területtől kezdve fogott bele bőröm újabb és újabb csókokkal hintésébe. Hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem élveztem. Soha még semmit ennél jobban. Valahogy értette a dolgát..
Nem, nem lehet! Nem szerethetem a szomszédomat, nem is ismerem!
Mire észbe kaptam gondolataimból már csak egyik kézzel tartotta a csuklóimat, de még így is elég erősen ahhoz, hogy ne tudjak szabadulni. Másik, immáron szabaddá vált kezével az ingem gombjaival szórakozott. Mit szórakozott? Jobban megy neki a kigombolás, mint nekem valaha is ment! Saját magamon!
"Zayn.." Nyüszítettem nevét erőtlenül, mikor már végzett a gombok úgy háromnegyedével, s már a kulcscsontomnál járt ajkainak mézédes csókjaival. Na tessék, már megint ilyeneken gondolkozom..
Lassan az utolsó gomb is kikerült helyéről, az anyag pedig úgy bomlott testem két oldalára, ahogyan annak lennie kellett. Zayn így pontosan és tökéletesen tudott végighaladni csókjaival az előbb kipécézett helyétől le a mellkasomon és a hasamon át a V vonalamig, szinte egyetlen apró területet sem kihagyva. Alapos volt.
Éreztem, mintha a nadrágom kezdett volna egyre szűkösebbé válni. Nem lehet! Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyivel elérte, hogy...
Testem remegni kezdett. Kezeimet kétségbeesetten próbáltam szabadítani tartásából, de már annyi erő sem volt bennem, mint mikor felébredtem. Ez az ember teljesen elvette az erőm és az eszem.
Mély levegőket szippantottam. Hallottam saját szívverésem, mintha csak egy monstrum közeledett volna felém, ki akart szakadni mellkasomból. Tekintetem homályos lett könnyeimtől, ám ebben a pillanatban már nem voltam benne biztos, hogy mitől könnyezek. Egyáltalán nem fáj amit tesz. Talán az élvezettől? Attól könnyezik egyáltalán az ember...? Rápillantottam. Nem láttam be teljes arcát, csupán hosszú szempilláit. Gyönyörűen mutattak, ahogyan barna szemeit keretezték, de be kellett vallanom, hogy most is, lehunyt szemekkel. Még talán erotikusabbnak tűnt tőlük, vagy a fene tudja.
Még mindig szabad kezével biztosan pattintotta ki a nadrágom gombját is. Na ne..! Jézusom! Egy másodpercet sem tétovázott, hatalmas, meleg kezét a nadrágomba vezette. Az alsómon keresztül kezdte el simogatni merevedő férfiasságomat, mire akaratlanul is egy nyögés szakadt fel torkomból.
"Nocsak Habcsók, most hogy élvezed, az előbb meg még mennyire ellenkeztél.." Hajolt fel hozzám, suttogta ajkaimra szavait -hangja mélyebb volt, mint eddig bármikor, de hihetetlenül tetszett-, majd tapadt rájuk. Nos, tulajdonképpen még hálás is voltam neki. Hosszú csókjai elnyomták bennem ezeket az átkozott hangokat. Még csak el sem akartam hinni, hogy én vagyok az. Egy csodálatosan egyszerű mozdulattal rántotta le rólam a szűkös, fekete farmeromat, szinte vele együtt húzva az alsómat is.
"Zayn!" Sipítottam elhajolva ajkaitól, de még mindig az övére lihegve. Vigyor jelent meg arcán, ahogyan a sajátjához nyúlt, majd övét kikapcsolva, lehúzva nadrágját dörzsölte össze tagjainkat.
"Látod, Habcsók? Pontosan ezt éreztem minden alkalommal, amikor megláttalak. Már az elsőtől kezdve." Dörmögte, én pedig már egy másodpercet sem habozva tapadtam gyönyörű, rózsaszín ajkaira. Agyamat már köd borította, nem tudtam normálisan gondolkozni.
Ezt Zayn észrevételezve engedte el másik kezével is enyémek tartását, hálás voltam neki érte. Semmit nem akartam tenni velük, ami a menekülésemet szolgálta volna, ehelyett inkább nyakát karoltam át mindkettővel húztam közelebb és közelebb magamhoz, míg ő immáron egy kezével mellkasomat, hasamat cirógatta, a másikkal az alsómon belül piszkált. Csókunk közben egyre gyakrabban nyögtem szájába. Hihetetlen élvezetet tudott kölcsönözni még így is, egy rohadt kanapén. VÁRJ, most tényleg egy kanapén fogom elveszíteni a szüzességemet?! Hát ez milyen romantikus! ..Nincs energiám ezen gondolkozni tovább.. Kezeimet lejjebb vezettem Zayn hátán, majd egyiket lecsúsztattam, s mindkét kezemmel megragadva pólóját rángattam le róla. Újra megláttam tökéletesen kidolgozott, napbarnított testét övező tetoválásait, ujjaimat egyenként húztam végig rajtuk, csak ez után tértem újra a hátára és piszkáltam alsója szegélyét, míg ő le nem rángatta rólam az enyémet. Kezeim mozdulatai akkor fagytak le teljesen. Istenem, erre én még nem készültem fel!
"Ne ijedj meg, ha azt teszed szépen amit én mondok, akkor nem lesz baj." Suttogta fülembe, majd bele is nyalt, harapdálni kezdte a fülcimpámat. Két ujját számhoz emelte, majd simogatni kezdte velük ajkaimat. "Gyerünk Habcsók, nyald őket. Úgy könnyebb lesz nekem és kevésbé fájdalmas neked." Úgy tettem, ahogyan kérte. Tetteimet már csak az izgalmi állapot vezérelte, közel sem az agyam. "Ügyes fiú." Jegyezte meg egy idő után, kihúzta ujjait a számból, kezeivel pedig combjaimat fogta meg és tolta feljebb, ahogyan ő is fészkelődött a kanapén. Szemeimet már régen lehunytam, így csak érezni tudtam, hogy mit csinálhat.
Egyenlőre csupán egy ujjával körözött bejáratom körül. Nyüszítettem, nem értettem, hogy mégis mi olyan jó neki abban, hogy--- S akkor megéreztem magamban az első ujját. Sikoltás tört fel a torkomból. Azt az érzést, ahogyan belém tolta nem tudtam volna leírni. Fájdalmas volt, s ez még csupán egy! Nem is igazán figyelt arra, hogy megszokhassam az érzést, azonnal mélyebbre tolta bennem, s kezdte el mozgatni, szinte azonnal hozzáadva második ujját is. Azok már nem sikoltások voltak, inkább keserves és fájdalmas nyögések. Elejéről, kezdeti úgymond gyengédsége teljesen elpárologni látszott.
Ujjat be-behajlítgatta testemben, ollózott velük, én pedig úgy éreztem, hogy szétszakít. Szemeimből könnyeim egyre csak folytak, főleg a pillanatban, ahogyan ki is húzta őket. Ez tulajdonképpen egyfajta megkönnyebbülés is lehetett volna, de akármennyire is fájdalmas volt, talán egy része élvezhető is.Valamint tudtam, hogy most mi fog következni. Magáról is lefejtette alsóját, hiszen nekem odáig már nem sikerült eljutnom, férfiasságát a bejáratomhoz helyezte. Nagyot nyeltem, próbáltam felkészülni az érzésre, de erre tulajdonképpen nem lehet. Mikor belém hatolt az előzőnél sokkal élesebb, vékonyabb jajveszékelő sikoltás hagyta el a torkomat.
"Zayn!" Visítottam, ahogyan csak mosolyt láttam megjelenni arcán könnyeim fátylában. Csak úgy, mint ujjai esetében, most sem törődött azzal, hogy vajon nekem hogy a jó. Beljebb és beljebb ereszkedett egészen addig, míg el nem érte azt a számára valószínűnek tartottam még nem tökéletes mélységet, de mozogni tudott testemben. Nyögéseket már szinte alig lehetett hallani hangomból. Szinte az egyedüli hangok a lányos sikítások voltak, vagy az esetek, mikor nevét ismételgettem.
"Habcsók, próbáld már meg elengedni magad! Rohadt szűk vagy!" Parancsolt rám mély, élvezettől rekedt hangján. Rohadt könnyű azt mondani! Szavaira nyüszíteni kezdtem, szipogtam és újra nevét motyogtam.
"Zayn, ez rohadtul fáj.." Böktem ki szavaimat végül, mire talán még meg is sajnált. Tempóján lassított, kezeivel testemet kezdte el simogatni. Mellkasomat, oldalamat, hasamat.. Úgy konkrétan mindenhol ahol ért, majd ajkaimra hajolt csókokért, mikor pedig épp nem ott, akkor forró puszikkal hintette be más testrészeimet, esetleg szívásokat hagyott rajtam.
A fájdalom érzése még mindig nem múlt el, de valljuk be, sokkal jobban tudtam kezelni. A sikítások élvezetes nyögésekbe váltottak, ahogyan egyre közelebb repített a csúcs felé. Torkából fokozatosan neki is mély nyögések kezdtek feltörni. Kezdtem sejteni, hogy ő is egyre közelebb van az élvezet teljes eléréséhez, akárcsak én.
Már csak pár mélyre hatoló nyögés volt hátra, míg Zayn el nem ment. Ezt megérezve szakadt fel a torkomból egy hangos nyögés, az ő pár számára 'levezető' lökést követően pedig már én sem bírtam tovább, s elélveztem. Mindketten lihegtünk, a fekete hajú félisten pedig kihúzódva belőlem borult rá a testemre, kezdte el piszkálni a már így is épp eléggé kócos hajamat.
"Na, mi az, Habcsók? Nem is volt olyan rossz, vagy mégis?" Kérdezte nevetve, én pedig már éppen a szememet forgattam volna, de emellett egy mosoly is tükröződött arcomon. Talán még mindig nem fogtam fel mi történt, talán mégis. Egy biztos: Jó kedvem volt.
"Ne hívj már így.." Morogtam fel játékos hangon, majd utoljára erőtlenül vállába boxoltam, ez után hunytam le a szemeimet és csak öleltem őt, s így is maradtam volna, amilyen sokáig csak lehet. Vele.

7. fejezet - A megmentő

Sziasztok! :) Nos tudom, tudom. Megint egy kicsit későn sikeredett hoznom a Dark részt, de nézzétek el nekem kérlek. Remélem, hogy mindenesetre a tartalma kárpótolni fog akármiben is és tetszeni fog nektek. Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

A buli végezte után a többség sokáig aludt. Tulajdonképpen ők sokat ittak, nekem meg túl sok minden volt az egyszerre, amik történtek. Mire nagy nehezen már 5-en kikászálódtunk az ágyból -a szőke kivételével- a házat kezdtük el takarítani. Nos, úgy tűnt, hogy el is fog tartani egy darabig.. Aztán az estémről kezdtek el kérdezgetni. Nem, nem! Csak hagyjátok már ezt az átkozott témát, soha többet nem akarok találkozni vele! Ha tehetném még el is költöznék innen! ...De ezt nem tehetem meg a srácokkal.

Ekkor egy kabátot véltem felfedezni a kanapéról félig lelógva. Fekete, bőrdzseki volt, pár irat is volt benne, meg ilyen hétköznapi cuccok, öngyújtó. Remegve nyúltam az irattartóért, csak reméltem, hogy valakinek ugyanolyan kabátja van, mint neki. Személyigazolványán az ő képe köszönt rám. Éppen az övé. Dús, fekete haja, gyönyörű napbarnított bőre, igéző csokoládébarna szemei. A szívem hatalmasat dobbant. Nem lehet igaz! Itt hagyta a rohadt igazolványát! Ekkor a szemeim fényképéről adataira tértek át. Zain Javadd Malik, születési ideje 1993. január 12.. Várjunk! Ez a srác rohadtul fiatalabb mint én?! Adatait bújva nyeltem nagyokat, azt hittem, hogy a szívem ott helyben fog kiugrani a helyéről, mikor megszakították gondolatmenetemet.

"Louis, minden oké? Mit találtál?" Kérdeztek a srácok, én meg nagyokat pislogva fordultam meg és mutattam fel a kabátot.

"Zayn kabátja.. Úgy értem, megnéztem az iratait, hogy.. Biztosan az övé-e.. Tudjátok, ki tudja.." Kezdtem azonnal mentegetőzni, reméltem, hogy semmi érdekes nem tűnik majd fel nekik.

"Hah, valamikor vissza kellene vinni neki.. Gondolom szüksége lesz az irataira." Kezdték a megállapítást. Nahát, nem monják? De most nem én akarok lenni az a szerencsétlen, aki megnyeri ezt a nemes feladatot!

"Louis mi le-" Kezdődött a mondat, én meg már vágtam volna rá a nem-et, mikor megcsörrent a telefonom. Letéve a kabátot és az iratokat halásztam elő a zsebemből, s Nathan -a menedzser- nevét véltem felfedezni rajta. Na, már csak ez hiányzott. Tényleg. Megmutattam a fiúknak a hívót, mire ők is sóhajtottak, eztán engedték, hogy fel is vegyem. Megköszörültem a torkomat, majd a fülemhez emelve a telefont szóltam bele a lehető legszánalmasabb hangomon, hátha megsajnálna, vagy valami! Amint kiejtette a száján, hogy munkánk lenne egyből kifogásokat kezdtem el keresni.

"Tudod a tegnapi bulin Bennett és Andrew eléggé.. Kiütötték magukat, nem hiszem, hogy tudnának.." Kezdtem a mondatomat közben leintve az épp szólni készülő Andyt. Így sem úsztam meg. Valami idióta kiadási és papírmunkák miatt hívott, kivételesen nem a srácok felvételei miatt. Sóhajtva egyeztem bele mindenfélébe, így vasárnap délelőtt.

Gyorsan adtam elő nekik, hogy ezúttal sajnos nekik kell kitakarítani a lakást, teljesen egyedül, majd felkaptam Zayn kabátját és a kulcsaimat. Majd hazafelé beviszem neki.. Felhúztam a cipőm, kisietve az ajtón kiáltottam oda nekik egy utolsó "Sziasztok, majd jövök!"-öt és már be is csuktam magam után.

**********************

Sosem éreztem még ilyet munkában. Mintha a percek órák lettek volna, a másodpercek percek és az órák napok. Javában besötétedett, mire mindent elintéztünk és hazafelé indulhattam. Nos, azt hittem, hogy legalább előtte hazaérek.. Nathan felajánlotta, hogy kocsival elvisz, hiszen nekem csak annyi eszem volt, hogy gyalog induljak útnak. Nem, dehogy. Amúgy is be akartam még menni valami kávézó szerű helyre is, meg a boltba is. Nem akarom ugráltatni, hogy ide meg oda vigyen el. A stúdiónkhoz közel volt egy kisebb bolt, ahol szinte mindent lehetett kapni. Gondoltam ez tökéletes lesz arra, hogy bevásároljak azokból, amiket tegnap eltörtünk vagy elfogyott a bulin. A boltból kiérve már sokkal hidegebb volt, mint előtte gondoltam, szóval Zayn kabátját húztam magamra. Meglepően, de jól esett érezni illatát. Micsoda?! ...Csak jó a parfüm, ennyi az egész! Ahogyan sétáltam mintha veszekedő alakokat hallottam volna. Tudtam, hogy nem szabad megállnom, sétáljak tovább, mint aki semmit nem hallott. Még a fülhallgatóm is nálam volt, a hangokat is ki tudtam volna zárni. De persze én kíváncsi voltak.. Egy kis mellékutca felé tekintettem. Elég kihalt volt már errefelé minden, próbáltam úgy egyensúlyozni a zacskókkal a kezemben, hogy ne csörögjenek, miközben betekintettem. Két férfit láttam, de egyiket sem ismertem. Az egyik egy körülbelül velem egykorú fiú lehetett. Olyan volt, mintha ismertem volna, de nem tudtam pontosan, hogy ki is az. Talán láttam már az utcán, vagy valami... A másik pedig valami idősebb, részeg alak. Már éppen készültem volna rá, hogy elmenjek, mikor hangokat hallottam.

"Oh, nézd.. Egy kis leselkedő friss hús.." Szólalt meg a részeges fickó, én pedig azonnal leblokkoltam. Neee, ezt így nem..! Ez még rosszabb, mintha Zayn lenne! Elkapta a felkaromat, mivel elérte, hogy minden szatyor kiessen belőle, egyenesen a földre. A másik fiú elrohant. Basszameg! Hogy lehet valaki ilyen gyáva szutyok?! Bárcsak ne a rohadt kíváncsiságom hajtott volna! ...Most már rohadtul mindegy. Ahogyan beszélt, hozzám ért folyamatosan rázott a hideg és szabadulni próbáltam, kiabálni esélyem sem lett volna. Már akkor éreztem, hogy el fogom veszteni a testem felett a kontrollt, de azt nem, hogy még az eszméletemet is elveszi. Túlságosan megrémültem.

Az utolsó dolog amit hallottam egy harmadik személy csatlakozása volt. Hangja mély, mégis remek és ismerős. A részeg pasi kezei elengedtek, fájdalmas nyögését hallatta, míg két másik kar megakadályozta, hogy a földön terüljek el. Ez után minden sötét lett.

Fogalmam sincs mikor ébredtem fel. A fejem fájt, úgy éreztem magam, mint aki másnapos. Mi ez? Még most ébredek fel teljesen abból a nyomorult buliból? Szemeimet kinyitottam, mire hatalmas meglepetés fogadott. Egy teljesen ismeretlen helyen voltam, ismeretlen szobában és ismeretlen kanapén fekve. Legalábbis akkor még azt hittem, hogy ismeretlen.. Ám egy ismerős hang meggyőzött, hogy nem volt az.

Ez itt Zayn Malik nappalija.

6. fejezet - Szánalom

Sziasztok! :) Itt vagyok újra, és ez pedig a Dark 6. része! Hmm, mint eddig talán nagyon kevés részhez, itt sem tudok sajnos túl sok mindent hozzáfűzni az aktuálisan történt dolgokhoz, csak annyit, hogy remélem tetszeni fog nektek! :D Jó olvasást kívánok mindenkinek!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Már nem voltam százas, mikor újra összetalálkoztam Zaynel. Kifogásokat kerestem a fejemben, féltem, hogy tenni fog valamit csak azért, mert otthagytam félelmem miatt Andrewel. Próbáltam úgy viselkedni, mint aki részeg, nem is tud magáról, ezzel akartam palástolni azt, hogy mennyire zavarban is vagyok pontosan. A tervem éppen az ellenkező irányba sült el.
Reakcióimon felbátorodva kapta el az államat. Azonnal kétségbeestem. Mégis mi a francot csináljak most? Ereimben megfagyott a vér, mozdulni sem tudtam, ahogy tartotta a fejem, majd újra nyakamon éreztem ajkait, pont mint tegnap. Erőtlenül nyüszögtem fel. Nem mondhattam, hogy nem tetszett az érzés, melyet kölcsönzött nekem, de nem akartam ezt. Nem akarok vele lefeküdni! Nem is ismerem! Az agyam folyamatosan kattogott, ki akartam találni valamit, amivel megmenthetem magamat az idióta helyzetből, de semmi sem jutott eszembe, még az eszem is leblokkolt. Mielőtt akár észbe kaphattam volna harapott a nyakamba és kezdett el hirtelen az emelet felé rángatni. Nem tudom, hogy mit akart ott, de amint felértünk le is esett. Egy random hálóba rángatott be, ami tulajdonképpen még csak nem is az enyém volt, hanem a szösziéké. Becsapta maga után az ajtót, majd megfordulva vágott neki az ajtónak. Éreztem, hogy a testem remegni kezd, mégis, hiába féltem hihetetlenül úgy éreztem, mintha a nadrág kezdene szűkös lenni nekem, bár azt tudtam, hogy ez az állapot neki már régen eljött.
Két kezemet erősen fogta meg, csuklóimat erősen nyomta fél kézzel a minket a külvilágtól elzáró berendezési tárgynak. Próbáltam menekülni, vékony, sipító hangokat erőltettem ki a torkomon, a sikítás nem ment, úgy éreztem, hogy a hangom teljesen elhagyott. Szorítása túl erős volt, testét az enyémnek dörzsölte, míg ajkaival végig a nyakamat csókolgatta, harapta össze-vissza, de szívás nyomokat is hagyott rajta. Ez nem lehet igaz! Nem történhet meg megint! Miért pont engem szemelt ki az egész rohadt bulin? Hiszen annyian vannak! - Kezdte újra agyam a gondolkodást, de nem ment neki.
Ekkor kaptam meg a második kisebb szívrohamot, mikor a szabad kezével pólóm alá nyúlt, elsőnek csak az oldalam és hasam simogatta, majd megpróbálta leráncigálni azt a fejem fölött. Teljesen pechem lenne, és még sikerült is neki? Istenem, ez ma a barátaim szobájában fog megerőszakolni..!
Elhajolt a nyakamtól, majd végigmérte a felsőtestemet nagy vigyorral arcán.
"Oh, szóval ilyen kis tetovált vagy.. Kívülről nem is látszottál annak.." Kezdte el csókolgatni mindet, egyesével szavai után, kezdve az "It is what it is" feliratommal. Teljesen igazak voltak a jelenlegi helyzetemre a betűk. Testem egyre jobban reszketni kezdett, rettegtem attól, ami most fog következni. Szemeimet összeszorítottam, elképzeltem az úgy 10 perc múlva bekövetkező nem túl fényes jövőmet. Tüdőmbe mintha az összes levegő beszorult volna, nem tudtam normálisan lélegezni, szívem is körülbelül 3x olyan sebességgel vágtázott, mint általában.
Nem voltam képes tovább visszatartani könnyeimet, megteltek velük szemeim, majd arcomon folytak végig lassan, s csendben. A szipogó hangjaimat még próbáltam elrejteni, ám egy kisebb nyögésnél azok is kitörtek belőlem. Ez nem lehet igaz!
Zayn lassan emelte gyönyörű, igéző barna tekintetét rám, egyenesen a szemeimbe bámult, úgy éreztem, hogy a lelkembe lát. Vállaim rázkódtak, alig láttam a könnyektől, mire csak azt vettem észre, hogy felhajol hozzám, lecsókolja arcomról a sós cseppeket és elenged. Hihetetlenül hálás voltam, el sem tudtam volna mondani mennyire, de nem tudtam mi jár a fejében. Még mindig rettegtem.
Körbenézett a szobában, gondolom keresett valamit. Miután végzett a felderítéssel felvette a földről eldobott pólómat és a kezembe nyomta. Rögtön ez után minden szó nélkül távozott ott, ahol be is ráncigált engem. Az ajtó csukódása után újra nekidőltem, de ezúttal teljesen egyedül. Könnyeimnek többé nem kellett határt szabnom, nem kellett megálljt mondani. A kezeimmel erősen markoltam magam előtt a pólómat, úgy, mint amennyire még soha semmit. Térdeimet felhúztam, fejemet ráhelyezve zokogtam teljesen egyedül, még a zene dübörgő ütemét is sikerült kizárnom, mely kintről szűrődött be.
Fogalmam sincs, hogy milyen sokáig lehettem a földön, mire felálltam és Bennett ágyához vánszorogtam, hogy lefeküdjek rá. Nem volt kedvem felállni, és kimenni, hogy még ha csak a szomszéd szobába is menjek, de megtaláljam a sajátomat. A pólót kiengedtem ujjaim közül, engedtem, hogy úgy essen a földre az ágy mellett, ahogyan akart. A szöszi remek illatú párnáját átölelve szipogtam be illatát mélyen. Nem tudom, hogy mire emlékeztetett az az illat, de minden erőmmel próbáltam kizárni annak az eshetőségét, hogy pont a fekete hajúéra.
Legközelebb már csak arra ébredtem fel, hogy nem szólt többé a zene, valaki lágyan rázza a vállamat.
"Lou? Lou minden rendben?" Hangzottak a kérdések, én pedig felnyögtem. Nem tudtam azonosítani azonnal a hangot, de gondolom valakié volt, aki itt lakott.
"Mivahn..?" Nyüszítettem a lehető legerőtlenebbül, felnéztem a párnából és David aggódó tekintetével találtam szembe magamat.
"Minden rendben van? Olyan hamar eltűntél a buliról és Bennett ágyában találtunk meg.. Nos.. Így.." Mutatott rám, én pedig magamra pillantottam. Persze, még mindig félmeztelenül virítottam az ágyon. Elhúztam a számat, csak akkor jutott eszembe minden, ami este történt. Egy pillanatra ismételten lefagytam, ajkaim közt egyetlen hang sem akart kicsúszni percekig.
"Minden rendben. Csak elfáradtam."

5. fejezet - Ártatlanság

Sziasztok! :) Nos hoztam egy új Dark részt nektek, mely remélem el fogja nyerni a tetszéseteket. Tulajdonképpen nem tudok mit mondani, íme az első rész, amit nem Louis, hanem Zayn szemszögéből írtam meg. Reménykedem, hogy azért ezt is normálisan ki tudtam alakítani és tetszeni fog nektek.

Jó olvasást kívánok

Raven Agrippa

Zayn Malik

Louis feszélyezettnek tűnt az utóbbi időben. Talán félne tőlem? Még meg is érteném. Nem tudom, hogy mi fogott meg benne, de egy biztos: Akartam. Minél jobban és gyorsabban. A reakciói alapján nem tűnt olyannak, mint a többi. Akit meg akartam fektetni, azt annyival az ágyamba vittem, mint amennyit vele csináltam a folyosónkon előző nap. Ő más. Ő érdekes. A házuk előtt megállt, úgy nézett ki, mint aki gondolkozik, vagy csak szimplán megijedt. Végül benyitott az ajtón, már akkor rengeteg ember tárult elénk.. Remek. Itt lesz alkalmunk elvegyülni.

"Mit is mondtál, hány lakótársad van?" Kérdeztem, természetesen tudtam, hogy még egyszer sem említette meg nekem, de fúrta oldalam a kíváncsiság, mégis hány emberre kell majd odafigyelnem.

"Ha jól emlékszek, még egyszer sem mondtam." Vágta rá meglepetten, mikor kezemet észlelte a csuklóján. Nem próbálkozott azonnal kiszabadulással. Innen tudtam, hogy milyen kis ártatlan. "Egyébként 6." Tette hozzá, én pedig összeráncoltam a szemöldököm. Egy ilyen tulajdonképpen az enyémhez képest kis házon 6 ember osztozkodik ezzel a szépséggel itt? Mi van, ha az egyikkel kapcsolata is van? Természetesen nem érdekel.

Befelé indulva préselődtünk át rengeteg már táncoló test közt.

"Egyébként egész otthonosnak tűnik, így.. Sok ember mellett.." Nevettem fel oldva a hangulatot, de nem hiszem, hogy igazán sikerült volna. Egy asztalhoz érve engedtem csak el a kezét, italok voltak ott. "Nos Louis.. Köszönöm a meghívást. Ezért most.. Koccintsunk." Tértem azonnal a lényegre, a kezembe vettem két poharat és italt töltöttem bele, az egyiket a kezébe adtam. Jó ideig csak a poharát bámulta, száját húzta, úgy féltem, hogy nem akar belemenni, majd végül remegve nyújtotta enyém felé a poharát.

"Egészségedre." Nyögte vékony hangon, én pedig elvigyorodva bólintottam, koccintottam és mindketten lehúztuk az italt. Jó erős volt, egyből a fejembe is szállt, de nem érdekelt. Láttam, hogy teste megborzong, nem úgy tűnt, mint aki hozzá lett volna szokva az italhoz, mi még ennél is ártatlanabbá tette. Tetszett. Ekkor egy fura alak vágódott be elénk. Körülbelül Louissal egy magas volt, ital csillogott mély barna szemeiben, enyémhez hasonlóan fekete haja volt és sötétebb árnyalatú bőre. Hát ez sem lehet ide valósi..

"Hééhh.. Te lennél az új fiú?" Szólt rám elsőnek olyan részegesen, szájából szinte áradó bűzzel, hogy azt hittem ott nevetem el magam. Illendőnek kellett lennem, gondolom az ő házáról is van szó, így csak bólintottam.

"Zayn Malik. Örvendek a találkozásnak." Mutatkoztam be a kezemet nyújtva, mire ő kezet rázott velem, még nevét is nehezen nyögte ki. Valamilyen Andr...ew Vele.. A fene tudja, valami hosszú és bonyolult vezetékneve volt! Nem is érdekelt, hogy megjegyezzem, elég volt, ha tudom, hogy itt lakik és valami A betűsnek hívják. Mire arrébb tántorgott, hogy visszatérjen az előző dolgához a 'csodás' bemutatkozása után csak azt vettem észre, hogy Lou felszívódott. Milyen ügyes taktikája van... Minden esetre rajtam nem fog kifogni. Még egy italt döntöttem le torkomon, úgy éreztem, hogy szükségem lesz rá. Ez a srác még ma az idegeimen fog táncolni.

Lassan indultam meg a táncoló tömeg belseje felé. Azonnal észrevettem, hogy Niall, Liam, de még Harry is gyorsan beilleszkedtek az új környezetbe, s máris flörtöltek vagy táncoltak valakivel. De gyorsan megy valakiknek. Engem is rengeteg lány leszólított, de ahogyan Louist kerestem a ház lakói közül megismertem még 4-et. Remek, már csak 1-et nem ismerek, az az egy meg nem hiszem, hogy zavarni fog a terveim kivitelezésében.

Eltartott egy darabig, legalábbis nekem sok időnek tűnt, mire megtaláltam az apró testet a kócos, karamell hajjal és ragyogó kék szemekkel. A fal mellett állt, szinte a sarokba beszorulva és egy lánnyal folytatott komolynak tűnő beszélgetést, legalábbis messziről nem tűnt flörtölésnek sem az ő, sem a hölgy részéről. Megvártam, míg kissé csillapodtak köztük a kedélyek, eztán sétáltam csak oda.

"Hé, Lou!" Szólítottam meg mosolyogva. "Az előbb elvesztettük egymást, sajnálom." Kértem bocsánatot én, bár komolyan sem gondoltam, hisz tudtam, hogy ő szökött meg előlem szándékosan. Ennyire bolondnak ne nézzen.

"Nem, semmi baj én.. Leszólítottak és.." Kezdett el magyarázkodni, éreztem, hogy zavarba jött. Minden egyes mondatával és cselekedetével egyre jobban megbizonyosodtam róla, hogy nekem ő kell. Ez a srác itt egy természeti csoda. Mindeközben a furcsa, fekete-fehér hajú leányzó is bemutatkozott nekem, ellenben, hogy őszinte legyek egyáltalán nem figyeltem rá, csak bólintottam és mint aki megértette mondtam el neki is a nevemet. Rögtön ez után a leányt egy ismeretlen alak ragadta el tőlünk táncra hívva. Ismételten kettesben maradtunk Louissal. Pirospozsgás arcán láttam, hogy nem csak azt az egy italt itta, amit én a kezébe adtam, valószínűleg páran rávették még 1-1 pohárka legurítására. Valahogy a hangulata is más volt, mint mikor még eljött értem. Akkor ideges volt, most csak a padlót pásztázva állt előttem, mint aki valóban megbánta, hogy csak úgy otthagyott.
"Én.." Kezdte a mondatát, de nem érdekelt. Nagy kezemmel megtámaszkodtam mellette a falon, állát szabad kezem ujjai közé vettem, rákényszerítve ezzel, hogy nézzen rám. Ragyogó szemeiben egy percre a félelmet éreztem felcsillanni, mi hatalmas vigyort váltott ki belőlem. Nem annak örültem, hogy megijedt, hanem annak, hogy állta a szemkontaktust. Röviden ezzel szinte már alá is írta, hogy ma este az enyém lesz.

Vonásai lágyak voltak és gyönyörűek. Bőre fehér, nem sok nap érhette, bár Angliában nem csodálkoztam. Szemeit a nappali éghez tudtam volna hasonlítani. Világosak voltak, de nem olyan jég kékek, hidegséget árasztóak, mint Niall szemei. Ártatlanság és érintetlenség villogott bennük, volt már szerencsém megtanulni pillantásból olvasni. Teste egy szempillantásnyi időre rezzent meg, mielőtt kérdést akart feltenni, de nem vártam meg. Kezemmel, mellyel az állát tartottam oldalra döntöttem fejét, majd ajkaimat puha, talán narancs, de mindenképp valami egzotikus illatú bőréhez tapasztottam. Olyan lágy, mégis sokat akaró csókokat hintettem nyakára, mint eddig még soha senkiére. Akit csak meg akartam fektetni, azzal durva voltam.

Louis esetében nem engedtem azonnal elszabadulni az indulataimat. Kanos voltam, hihetetlenül vágytam rá, de nem akartam elijeszteni, ráadásul az ő házában voltunk. Szépen, lassan akartam megnyerni, nem mint azokat a közönséges 'ribancokat' és szerencsétlen fiúkat, akiket letámadtam mielőtt még ebbe az országba jöttem volna. Nem Doncastert tervezem az életem fordulópontjának, ahol jó útra térek, jó kisfiú leszek és megülök a seggemen családot alapítva. Az nem én vagyok.

De Ő kellett nekem. Senki más, ezen az idétlen helyen.

Louis Tomlinson, az új szomszédom.

4. fejezet - Kínos

Sziasztok! :) Nos, ma korán meghoztam a Dark legújabb részét, remélem örültök neki ˇˇ :3 Nos nem tudok mit fűzni a mai részhez, szóval csak annyit tudnék mondani, hogy.. jó olvasást kívánok mindenkinek!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Szinte a vér is megfagyott az ereimben attól, ahogyan köszöntött. Hízelgő, csodálatos hangjától egy másodperc alatt rázott ki a hideg és öntött egy furcsa érzés. Nem tudtam eldönteni, hogy mi az, de félelemnek tituláltam. Egy új fajta félelemnek. Szinte éreztem ajka érintéseit a nyakamon, ahogyan a testrészt pásztázta.
"Ma tartunk egy házibulit a srácokkal és arra gondoltak, hogy te is átjöhetnél, HA van kedved persze." Fejtettem ki látogatásom okát, erősen kihangsúlyozva a "ha" szócskát, hátha megérti a célzást. Reméltem, hogy nincs kedve hozzá.
"Persze, mindenképpen. Na és te? Nem szeretnéd, hogy ott legyek, Louis?" Kérdezte idegtépően. Ajkamra haraptam, hogy ne mondjam ki azonnal a fejemben már ordított "Nem!"-et, ennek ellenére csak megrántottam a vállam.
"Remek. És nem probléma, ha a barátaim is átjönnek?" Tette fel újabb kérdését, én pedig egy percre elgondolkozva ráztam meg a fejemet.
"Csodás." Vigyora egyszerűen letörölhetetlen volt, majd hirtelen azt vettem észre, hogy megragadja a karomat. "Gyere csak, várd meg, míg elkészülök, addig beszélgessetek a srácokkal. Legalább megismeritek egymást." Húzott be a házba, majd a szőke becsukta az ajtót. Remek, már megint itt vagyok.. Bár ez alkalommal most tovább is jutottam, mint a folyosó. Zayn a lépcső felé vette az irányt, gondolom a szobájába, vagy valami ilyesmi helyre. Kék szemű haverja -kinek még mindig nem tudtam a nevét- a vállamat átkarolva húzott be magával a nappaliba, ahol még 2 srác foglalt helyet, valamiről beszélgettek, de ahogyan meglátták a "friss húst" azonnal abba is hagyták.
Első dolgom az volt, hogy körbenézzek a helységben. Meglepett, hiszen igazán otthonos, szép és meleg volt. Talán nem kellene a tulajdonos alapján házat ítélnem..? Miközben elmerengtem -mint mindig- arra kaptam fel a fejem, hogy egy kezet nyújtanak felém.
"Engedd meg, hogy bemutatkozzam." Kezdte a ár ismert hang. "Niall Horan vagyok." Jelentette ki nevét büszkén, én pedig kezet fogtam vele.
"Louis Tomlinson. Nem vagy angol, igaz?" Tettem fel azonnal kérdésemet. Mindig is utáltam, hogy ilyen kíváncsi vagyok..
"Nem, ír vagyok, viszont fogadni mernék, hogy te helybéli vagy." Állapította meg, én pedig bólintottam. Jó megfigyelőképessége volt, ami tetszett benne, tiszteltem is miatta. Én mindig is rémes voltam ezekben, talán most csoda történt, hogy felismertem származását.
Ekkor egy másik személy fordult felém. Szemei káprázatos smaragdzöld színben pompáztak, göndör tincsei mesebeli herceghez illően keretezték formás arcát. Igazán szép teremtés volt.
"Harry Styles." Mutatkozott be röviden, én pedig vele is kezet fogtam, majd elismételtem a nevemet. Eztán a harmadik személy is elém lépkedett. Haja barna volt, hasonló színben pompáztak szemei is. Nem sok érzelmet láttam belőle, de mosolya ezen változtatott. Nem olyan volt, mint a többieké ezen a helyen, melegebb volt.
"Liam Payne." Szólalt meg mély hangján. Őszintén szólva nem lepett meg, de mégis összerezzentem tőle. "Örvendek." Tette még hozzá, hogy valamivel barátságosabb légkört teremtsen köztünk, bár eddig a legjobbnak az a Harry nevű figura tűnt.
Miután mindenki bemutatkozott egy perces csend ült a szobára. Kínosan éreztem magam, sosem ismertem ezeket az embereket, és nem éppen az ismerkedésemről voltam híres. Ráadásul Zayn barátai, aki elég kiszámíthatatlan személyiség.. Mégis mi lesz itt? Mikor újra egy hangot hallottam önkénytelenül remegtem meg. Szóval már megint túlságosan elmélyedtem a gondolataimban ahhoz, hogy ne így reagáljak egy hangra..
"Szóval Louis. Mennyi ideje élsz Doncasterben? Itt születtél? Van munkád?" Tette fel azonnal -reméltem- összes kérdését a smaragd szemű. Elgondolkoztam. Vajon elmondjam neki? Mi a francért érdekli egyáltalán? Ugye csak a zavaró csendet akarta megtörni vele, és nem akar valamit az adataimmal? ...Nagyon reméltem. Ebben az esetben viszont nem lett volna okom, hogy miért ne mondjam el neki, bár teljes élettörténetemről nem fogok beszámolni.
"Egészen pontosan 22 éve, mióta megszülettem." Mormogtam bizonytalanul. Őszintén szólva csodának tartottam volna, ha bármit megértettek belőle. "Egyetemista vagyok, és hogy tudjuk fizetni a házat egy stúdióban dolgozunk a lakótársaimmal. Én kisegítőként." Vallottam be a munkámat is, mire szájuk egy "o" alakot formált. Nem tudtam eldönteni, hogy attól, mert meglepte őket valami, vagy azért mert egyáltalán elmondtam. Mielőtt újra kínos csend ülepedhetett volna a szobára Zayn jelent meg a lépcsőn, majd a nappali ajtójában. Be kellett vallanom, hogy ugyan az öltözködésben nem igazán erőltette meg magát, de feszülő fehér pólója, hasonlóan feszes fekete farmere, valamint ugyanolyan árnyalatú bőrdzsekije remekül állt neki. A hajára már annál sokkal több időt fektethetett, hisz nem úgy állt, mikor én ideértem, sokkal precízebb volt, gyönyörűbb. Várjunk! Min gondolkozok már megint?!

Talán csak azért vette fel ezeket, mert be akart csajozni.

"Indulhatunk?" Kérdezte, én pedig bólogattam, a barátai felálltak a kanapéról és kifelé indultak. Minél hamarabb elhagyom ezt a helyet, s a bulin messziről elkerülhetem őket a tömegben annál jobb. Talán a szobámban is fogok maradni..

Amint kiléptünk a házból a tulajdonos dupla zárral biztosította le házát. Nem értettem, hogy minek megy ennyire a biztonságra, de ha neki ez a jó.. Lassan indultunk el a mi házunk felé, s a fekete hajú félistennek titulálható férfi mindvégig mellettem sétált. Egyre közelebb értünk a házunkhoz, a dübörgő zene kezdte átjárni a belső szerveimet, pedig még csak be sem léptünk az épületbe. Egy percre álltam be a bejárati ajtó előtt, majd mélyről szakadó sóhajtással nyomtam le a kilincset, s léptünk be a házunkba. Már így is rengetegen voltak.. Szóval lesz alkalmam elbújni előlük valahol.

Tervem abban a másodpercben hiúsult meg, mikor éreztem egy kezet a csuklómra fonódni. Mikor lenéztem rá egy erős, napbarnított kezet láttam.

Zayn Malik kezét.

3. fejezet - A meghívás

Sziasztok! :) Meghoztam a Dark következő részét, s próbáltam hosszúra venni a figurát. Nagyon nagyon hálás vagyok nektek, hiszen mindössze 2 nap alatt hoztatok össze nekem több mint 200 oldalmegtekintést, ami nagyon boldoggá tett. Hálás vagyok nektek emiatt. ♥ Jó olvasást kívánok a részhez.

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Szombat reggel volt, de azt a hatást keltette, mintha csak hétfő, vagy egy átlagos munkanap lenne, mikor indulni kell az egyetemre, utána meg melóba, hogy legyen miből fizetnünk a tandíjat. Az éberebbek mint minden nap, ma is beosontak a szobánkba és csendben, halkan felmászva az ágyunkra kezdtek el rajta ugrálni, majd a végtagjainkat megragadva rángattak és ordítottak, hogy itt az ideje felkelni. Már minden napos procedúra volt.
A fiúk és én egy kicsi, a legkevésbé sem felkapott stúdiónak dolgoztunk. Ők mint egy banda, én pedig mint egy kisegítő szerűség. Tudjátok, amíg a menedzser kiabál velük meg ilyesmi, addig én nyugtassam a kedélyeket, vigyek nekik kávét vagy éppen javítsak a hajuk állásán, mivel hiperaktívságuknak köszönhetően állandóan elrontották az előre beállított munkát. Természetesen a srácok előszeretettel használták ki, hogy kiszolgálom őket, egész addig, míg nem voltam fáradt és nyűgös.
A mai nap szerencsére mindannyian szabadnapot kaptunk, végre egy szombati nap, hogy nem kellett a munka miatt aggódni! A remek ébresztés után ezúttal -furcsa mód- kávét nyomtak a kezembe, már előre elkészítve, pont ahogy szeretem. Meglepett a gesztus, de nem törődtem vele, csak szürcsölgetni kezdtem a reggeli "frissítőt". Ez után hozták fel, hogy ezt most miért is kaptam.
"Hé, Lou." Kezdte Andy, én pedig ráemeltem a tekintetemet. Már nem kezdődött jól.

"Arra gondoltam, hogy ma kiruccanhatnánk egy kicsit. Tudod, mostanában sokat dolgoztál te is, meg mi is és.. Tudjuk, hogy nem vagy oda meg vissza a bulikért, de szervezhetnénk egy jó házibulit.. Tudod, meghívni mindenkit és őrületbe kergetni a szomszédokat.. Meg elhívhatnánk az új szomsz..." Kezdte magyarázni, már eleve tudtam, hogy valami ilyesmire készül. Ha bulit akartak mindig valamivel kedveskedtek nekem reggel. Hatalmasat sóhajtottam. Valóban utáltam a bulikat, de ahogyan az anyajegyes srác az utolsó mondathoz ért szemeim hatalmasra tágultak.
"Nee, őt ne hívjuk meg! ...Úgy értem.." Kezdtem el gyorsan kifogást keresni, hogy miért is nem akarom a házamban tudni Zaynt. "Biztos nem jönne el.. Van jobb dolga is, mint 7 egyetemista kölyökkel bulizni."
"Most miért? Annyival nem lehet idősebb, mint mi.. És még most költözött ide, ne legyél már ennyire begyepesedve, Lou. Biztos vagyok benne, hogy te is akarnál barátokat szerezni, ha hirtelen egy új országba, környezetbe költöznél." Csattant fel az enyémmel szembeni ágyon Dave, ki addigra már törökülésben ült, a saját reggeli teáját kavargatta.
"Hát de..." Nyögtem fáradtan, de tudtam, hogy úgyis teljesen mindegy. "Rendben.." Sóhajtottam ezt az egy szót, mire a többiek azonnal vigyorogni kezdtek. Kellett nekem ebbe belemennem...
"Akkor a napiterv!" Ordított fel Taddie, hogy mindenki hallja, persze oda is kaptuk a fejünket. "Elmegyünk a boltba bevásárolni, veszünk mindenféle menő piát, meg kaját, nasit.. Utána elmegyünk Bowlingozni, mert kell a kikapcsolódás.. Aztán hazajövünk, előkészítjük a házat a partyra! Aztán Louis átmegy az új fiúért.."
"Micsoda?! Már megint én?! Neeem... Ezt nem sózzátok ráám.." Kezdtem el azonnal tiltakozni, mire 6 szempár szegeződött rám egyszerre.
"Lou, egyedül téged ismer. Ne fossál már tőle ennyire. Akarod, hogy elkísérjelek, mint mami az óvodába?" Kérdezte a napitervet előállító miközben mellém ült. Mindössze egy szúrós pillantással jutalmaztam meg a csipkelődéséért, aztán befejeztem a kávémat, az éjjeliszekrényre helyeztem a bögrét.
"Jól van, most akkor akartok bulizni vagy nem? Mindenki pizsamában van, induljatok meg átöltözni, ha kezdeni akartok valamit az életetekkel!" Mondtam kettőt tapsolva fennhangon, mint valami cserkésztábor vezetője, holott közel sem én voltam a legidősebb, és szentül állíthatom, hogy agyi szintben sem.
A srácok a saját szobájukba indultak, hogy felvegyék ruháikat, csak én és David maradtunk a szobában, de vele mázlim volt, hisz ő mindig is egész szótlan volt. Most sem szólt egy mukkot sem, míg öltözködtünk vagy ilyesmi, mikor végzett csak kiment elszívni egy szálat. Megint. Egész idő alatt gondolataimba meredtem. Mégis hogy fogok neki szólni, hogy jöjjön át bulizni? Mégis hogy megyek át érte? Megint le fog támadni, mint tegnap? A nyakam felé nyúltam. Megkönnyebbülten tapasztaltam, hogy garbóm, miben aludtam még mindig nyakam teljes felületét takarta. Unottan, lassú lépésekkel cammogtam ki a fürdőszobába ruhákkal. Egy fekete, fehér mintás trikót vittem, valamint fekete nadrágot, a biztonság kedvéért viszont a kedvenc pulóveremet is magammal hurcoltam, ha a nyakam nem lenne még eléggé rendben.
Amint a helységbe értem azonnal magamra zártam az ajtót, első utam a tükör elé vezetett. Lekaptam a pulóveremet és a nyakamat kezdtem el szemlélni, ahol egy apró nyom sem látszódott arról, hogy bárki is hozzáért volna tegnap, nem is sajgott. Tényleg, valóban egy álom lett volna? Nem törődve többet ezzel a kérdéssel kaptam fel magamra a trikómat, majd a nadrágomat, megmostam a fogam, és a hajam beállítása után léptem ki a fürdőből a pulóveremmel a kezemben. Drága szőkénk ismételten úgy rohamozta meg a fürdőszobát, hogy mellettem elviharozva szinte fel is borított. Tudtuk, hogy most akkor átlagban fél óráig senki nem fogja használni a fürdőt.

********************

Viszonylag korán el tudtunk indulni a boltba, ebből adódóan pedig bowlingozni is. Elég régen voltam utoljára ezen a helyen, de tetszett. Ugyan sosem volt az én játékom, hiszen a méretes golyók alatt szinte a kezeim is leszakadtak, de amíg a lakótársaim élvezték, addig én is. Rengeteg kört lejátszottunk, még fulldokló nevetésre is sor került, mikor Bennett elhatározta, hogy ő maga lesz a golyó, s hason átszeli a csúszós pályát, felborítja a golyókat. Mindenki legnagyobb meglepetésére még meg is tette anélkül, hogy bárki, mondjuk egy biztonsági őr zavart volna ki minket a pályáról, mint már 1 éve megtette, hisz hasonló dolgokkal szórakoztunk.

A játék után már a kocsiban is mindenki telefonon trécselt. Míg én vezettem a 6 srác a telefonján függött SMS-t írva, telefonon beszélve, s 1-1 telefon, vagy üzenetlebonyolítás után büszkén jelentették ki, hogy ki jön el, vagy netán szomorúan, aki nem ér rá. Végre megérkezve az otthonunkba pakoltuk ki a rengeteg piát és nassolnivalót a házban, a chipseket kis tányérokba öntöttük, az italokat asztalokra sorakoztattuk, majd együttes erővel nekiálltunk szendvicseket készíteni.

Sötétedni kezdett. Már mindenki izgatott volt a ma este miatt, többen már megfürödtek és átöltöztek, arra gondolva, hogy majd ma este összeszednek valami jó csajt a bulin. Én ezt teljesen figyelmen kívül hagytam, magányosan, gyomorgörccsel cammogtam fel az emeleti szobánkba és kaptam elő egy szűk, fekete farmert, valamint egy fehér mintás felsőt, ez után indultam el a fürdőbe zsákmányommal, hogy lemoshassam magamról a mai nap izzadtságát. Az idő, mikor át kellett mennem Zayn házába rohamosan közeledett, s én el sem tudtam volna mondani, hogy mennyire rettegtem tőle, hogy megint tesz valamit. Minden egyes porcikám abban reménykedett, hogy nem lesz otthon, vagy legalábbis nem ér rá. A tusoló alól kimászva egy törölközőbe bugyoláltam a fejemet, egy másikkal megtörölköztem és felöltöztem.

A tükörbe pillantottam egy másodpercre, talán nem is néztem ki olyan szörnyen, bár talán egy borotválkozás nem ártott volna. Áh, nem baj, legalább nem fognak annyian rám kattanni. - Gondoltam én. Visszaérve a szobánkba kedvenc szürke sapkámat húztam a fejemre, hogy nedves tincseimet elrejtsem vele. A faliórára pillantottam, mely már fél 8-at mutatott, novembert tekintve sötét is volt. Mikor az első csengetést meghallottam, majd a hangos köszöntéseket elkönyveltem magamban, hogy itt az én időm. Le kell mennem a szobámból, elintézni a rám ruházott feladatot. Lomha léptekkel másztam le a lépcsőn szembetalálva magamat az első vendégekkel. Leöklöztem velük, körülbelül 3 szót beszélgettem is velük, majd fekete Vans cipőimet, fekete, kissé szőrmés kabátomat felhúzva indultam el a szomszéd irányába.

Éreztem, hogy gyomrom egyre kisebbre szűkösködik, miközben minden lépéssel közelebb kerültem célomhoz. A villany égett, tehát itthon van. A francba..! Mondd, hogy nem érsz rá. A háza előtt megállva hatalmasat nyeltem. Az is megfordult a fejemben, hogy hazamegyek, közlöm a srácokkal, hogy nem volt otthon, vagy nem ért rá, de az szemétség lett volna részemről. Majd maximum jó messziről elkerülöm egész este..

Ujjamat remegve tapasztottam a csengőre, s ismét hallottam, hogy odabent hangosan szólal meg. Már felkészültem a legrosszabbakra, mikor hallottam az ajtó zárat kattanni. Nem az fogatott, amire, vagyis akire számítottam.

Egy nem sokkal magasabb szőke, égnek meredező hajú, rideg kék szemű srác fogadott. Hatalmas pislogásaival jelezte, hogy nem tudja, mit keresek itt, s remélte, hogy nem zavaró tényező akarok lenni.

"Hello..?" Köszönt apró kérdéssel. Hangszíne meglepett, egészen barátságosnak tűnt, de Zaynnek is, mikor elsőnek hallottam, aztán persze megint másra tért át a dolog.

"Hello." Köszöntem vissza udvariasan, próbáltam bekukkantani a háta mögött a házba.

"Zayn itthon van?" Kérdeztem még mindig leskelődve, mire vigyor húzódott a szájára. Fogalmam sem volt miért, de nem érdekelt.

"Egy perc." Ejtette szavait a szöszi, majd féloldalasan fordult a ház belseje felé torkaszakadtából kiabálva.

"Zayn! Egy cukifiú keres!" Remek, már megint ez az idegesítő becenév. A szőkék csak hülye beceneveket tudnak adni? Az egyik benti szobából beszélgetést hallottam. Remek, szóval még csak nem is kettesben vannak... Mindenesetre nem törődtem vele túl sokat abban a pillanatban.

"Louis vagyok." Nyögtem nevemet, hogy tisztában legyen vele, ám a vér is megfagyott bennem, ahogyan lépéseket hallottam, majd a magas, fekete hajú, napbarnított srác jelent meg előttem fülig érő mosollyal a száján.

"Üdv, Louis. Miben segíthetek?" Kérdezte illendően, én pedig máris úgy éreztem, hogy ott fogok elájulni.

2. fejezet - Miért?

Sziasztok :D Na meg is hoztam a 2. részt. Hmm igazából nem sok hozzáfűznivalóm van így hirtelen a részhez. Próbáltam minél hosszabbra írni és bemutatni az eddig felmerülő összes új szereplőt. Remélem el fogja nyerni a tetszéseteket. Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Pánikolni kezdtem. Most mégis mi a francot fog csinálni? Megöl...? Akkor nem a nyakamat csókolgatná! Tudom! Meg fog erőszakolni! ..Rosszabb, mintha itt helyben ölne meg! Próbáltam szabadulni a szorításából, de sokkal erősebbnek bizonyult, mint én. Sikoltani akartam, ordítani, hogy valaki segítsen, hátha meghallják, de csak vékony, rekedtes nyöszörgések hagyták el a torkomat puha ajkai érintése alatt. Valamiért éreztem, hogy akármennyire is félek, a nadrágom odalent kezdett szűkösebb lenni. Szája mozgásán éreztem, hogy mosolyog. Szóval rohadtul tetszik neki, amit kivált belőlem. Haza akarok menni! Soha többet nem akarom látni ezt a fickót..! Ahogyan ezek a gondolatok futottak végig az agyamon hirtelen fogait éreztem a bőrömbe nyomódni. Erősen belém harapott, mire sikoltás hagyta el a számat, újra megpróbálkoztam a szabadulással. Nyakamról lenyalta a belőle kicsorduló apró vércsíkot, majd elengedte a csuklóimat. Egy másodpercet sem habozva, remegve rohantam az úgy fél méterre lévő ajtóhoz és kezdtem el rángatni a kilincset. Kurvára jellemző, zárva van. Hirtelen megfordulva bámultam rá, testemet teljesen az ajtónak tapasztottam, míg egyik kezemet a nyakamra. Nem hiszem el! Ez biztos, hogy valami hülye álom, amiből hamarosan fel fogok ébredni! Az ő arcán továbbra is csak elégedett vigyorát láttam, éj fekete hajába túrt, zabolázatlan tincseit a helyére állította. Nagyot nyeltem. Nem tagadhattam le, hogy izmos teste, tetoválásai, mozdulatai, de még pillantása is hihetetlen mértékű szexualitást sugároztak, akkor is bámultam, ha próbáltam letagadni, hogy azt teszem.

"Nem mondhatod, hogy nem tetszett, Louis." Szólt mély, mégis csodálatos hangján, miközben rám mutatott. Micsoda?! Mégis mit gondolok?! Ez a faszi épp itt tett majdnem magáévá! "A nyakadon és a kulcscsontodon kívül sehol nem is értem hozzád és máris merevedésed van. Hogy ez milyen tündéri.." Kuncogott, bár inkább röhögött gonoszan. Fogaimat összeszorítottam, éreztem, hogy arcomon pír terül el.

"Engedj ki, azonnal!" Utasítottam ordítva, mire ő engedelmesen trappolt az ajtóhoz, s nyitotta ki nekem azt, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, s ha úgy 2 perccel ezelőtt kértem volna is megtette volna, ám ezt erősen kétlem. Mindennemű köszönés, vagy hasonlók nélkül rontottam ki a házból és kezdtem el a sajátunk felé szinte rohanni, ám csak sűrű és nagy lépteket tettem meg a járdán, mindeközben áldottam magamat, hogy garbót vettem fel, ezért a nyakát magasabbra tudtam húzni elfedve a fájdalmas nyomot, mit rajtam hagyott. Az összes lakótársam, igen, mind a 6 egyszerre szegezte rám a tekintetét, de én tudomást sem vettem arról, hogy egyáltalán léteznek, a szobám felé kezdtem rohanni. Három háló volt a két emeletes lakásban, mindenhol ketten-ketten aludtunk, kivétel egy, ahol viszont hárman. Az én szobám történetesen a 2 személyesek közé tartozott, de az most nem érdekelt, hogy talán valaki, David, szeretné használni is azt. Felrohantam a lépcsőn, majd berontva trappoltam be a szobába, csaptam magamra az ajtót, majd a zár kattant is. A többiek lépéseit hallottam a lépcsőn felfelé, majd bekopogtak a szobámba.

"Hé Louis, minden rendben?" Kérdezte Taddie, én pedig nyeltem.

"Ennyire szörnyű nem lehetett..! Mi történt a szomszéd gyereknél?" Tette fel második kérdését, én pedig a szoba ajtaja elé roskadtam, hátamat nekidöntve húztam fel a pulóvert orromra, annak illatát lélegeztem be.

"Minden rendben, csak hagyjatok egy kicsit." Szóltam erőtlenül, ők pedig ezt tudomásul is véve hagyták el az emeletet, ki tudja hova mentek, de gondolom folytatták a videojátékozást, míg a napi soros, Brandon vacsorát főzött. Csak ültem a szobámban semmit sem téve. Ötletem sem volt, hogy mit tegyek, egyetlen gondolat cikázott folyamatosan a fejemben, ami Zayn és a hirtelen cselekedetei voltak. Elképzelni sem tudtam, hogy mi járhatott a fejében mikor megtette, hogy mégis mi a fenét akarhat tőlem. Hamarosan -már sötétedés után- finom illatokat éreztem a konyha felől, az én hasam pedig korogni kezdett. Kezemet elmosolyodva tettem a testrészre, majd tápászkodtam fel az ajtóban megkapaszkodva, végül kinyitottam és kiléptem rajta a lépcső felé véve az irányt. Négyen még javában játszottak, valami autóversenyes dologgal, a hangzavar hihetetlen volt az egész házban, nem is értettem: Eddig hogy nem tűnt fel? Brandon, ahogyan gondoltam a konyhapult felett görnyedt, míg David a terítést végezte. Tekintetüket azonnal felém kapták, ahogyan besétáltam a konyhába, belenyaltam a szószba, amit már hamarabb elkészített.

"Hé, Lou.." Szólt rám David halkan, igazság szerint talán bizonytalanul is.

"Hmmm?" Néztem rá hátra mosolyogva, ahogyan ő az utolsó evőeszközt is letette, én pedig az ujjamról nyaltam le a rajtamaradt mártást. "Ennek jó íze lett, ügyes. Új recept?" Fordultam ennyi időre Brandon felé, aki csak bólogatott mosolyt húzva arcára.

"Szeretnél ma egyedül lenni? Furán viselkedtél, szóval.. Gondoltam, hogy talán szeretnél inkább egyedü--" Kezdte a monológját, én pedig nem bírtam ki, hogy ne szakítsam félbe.

"Ugyan már. Rendben vagyok és rendben is leszek, nem foglak kipaterolni a szobádból azért, mert nekem rossz napom volt. Tudod, hogy nem szeretek veszíteni." Palástoltam ezzel felnevetve a "rosszkedvem" okát. Ő bólogatott, majd beinvitálta a versenyzőket a konyhába, hiszen készen volt a vacsora. Mind a heten asztalhoz ültünk, olyan volt, mint valami 7 kiskölyökből álló család a szülők felügyelete nélkül. Akár egy óvoda. Kiabáltunk, néhányan az étellel játszottak, mindig is családias volt köztünk a hangulat, a szomszédok gyakran panaszkodtak is ránk, hogy túl hangosak vagyunk. A szomszédok... Zayn..

****************

Miután megvacsoráztunk illendő voltam, s mivel eddig ma semmiben sem segítettem a mosogató mellé álltam, s kezdtem el megtisztítani az edényeket, a poharakat, az evőeszközöket, mellettem Hayden pedig törölgette őket, s elrakta a szekrénybe.

Rögtön, mikor ezzel is végeztünk megindult a veszekedés azért, hogy ki fog elsőnek fürdeni. A bájgúnár szöszink persze mindenáron elsőnek akart a fürdőszoba közelébe kerülni, ezért mindenkit ellökve az útból tört be mondván, hogy ő fáradt, valamint a veszteseknek utoljára kell fürdeni, és ezen kívül ráadásul miatta nyerték meg a játékot, ami tulajdonképpen még igaz sem volt. Akik még nem mehettek el, vagy akik már végeztek mind, mind a TV előtt görnyedtünk és valami hihetetlenül unalmas műsort néztünk. Már mindenki melegítőalsóban, esetleg pólóban és alsógatyában, vagy szélsőséges esetként egyetlen alsónadrágban ült a készülék előtt, mire én is feltápászkodtam, fürdeni indultam. A pizsamámra néztem. Egy póló és egy alsónadrág volt, mindig ennyit hordtam, ha alvásra került a sor, ám most eszemben sem volt. Az alsómat és egy másik hosszú nyakú felsőt a kezembe véve csoszogtam el a fürdőszobáig, s magamra zárva az ajtót, forró vizet magamra engedve mélyedtem el a gondolataimban ismét. Megmostam a hajamat, majd a tusfürdővel egész testemet, eztán a tükör elé álltam. A lila, vörös foltot vizslattam a nyakamon, de mikor hozzáértem fel is szisszentem. Mi a franc, ez még fáj is?! Nem törődve ezekkel a tényezőkkel húztam magamra a pulóvert, valamint az alsót, megmostam a fogamat, majd a többiekhez sétáltam. Mindenki megbámult, hogy pulóverben alszok, de gondolom csak elkönyvelték, hogy fázok, vagy ilyesmi. Végignéztük azt az idióta műsort, ami néhányunkat érdekelt, a többséget nem, csak néztük, mert ez volt, majd mindannyian a szobáinkba mentünk. David még a teraszra sétálva elszívott egy utolsó szál cigarettát Andrew társaságában, mielőtt a fekete jó éjszakát kívánva saját szobájába ment, én szobatársam pedig a villanyt leoltva mászott saját ágyába, s tértünk nyugovóra az éjszaka leple alatt..

1. Fejezet - Sziasztok Louis Tomlinson vagyok és ez itt a Jackass

Sziasztok sziasztok! Nos itt vagyok az első résszel, remélem örültök neki :3 Lehet, hogy egy kicsit rövidkére sikerült, ezért pedig elnézést kérek, igyekszem minél hamarabb visszarázódni a teljesítményembe, amit az előző műveim elején produkáltam, valamint képekkel bemutatni az eddig felmerült szereplőket, hogy ne csak leírjam őket, egyáltalán tudni is lehessen, hogy hogyan is néznek ki pontosan. Mindenesetre remélem tetszeni fog, jó olvasást kívánok mindenkinek!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Doncaster. Mindig is unalmas város volt. Békés, csendes, még a rendőröknek is alig volt itt dolga. Egészen addig a napig, amíg ez a titokzatos idegen ide nem került...

********************

2014-et írunk, november van, kezd beköszönteni a tél. Az a tél, amit mindig is szerettem és utáltam egyszerre. Végre jön a karácsony, boldog emberek mindenhol, a szüleim és a testvéreim arcán végre újra elégedett mosolyt láthatok. Ellenben hideg van. Mindig is utáltam a hideget, túlságosan is fázós voltam. Mindig és minden körülmények között, valamint pont karácsony napján születtem. Komolyan, ki az a hülye, aki karácsony napján találja ki, hogy megajándékozza a szüleit saját magával? Persze, hogy Louis William Tomlinson. Ennek következtében mindig én voltam a béna gyerek, akinek senki nem tudott soha elmenni a születésnapi bulijára, mert karácsony volt, s azt a családjával töltötte. Mára ez már úgyis mindegy lett.

Ezen gondolatok csavarták el a fejemet, miközben a lakótársaimmal voltam otthon, már csak hangos kiáltásukat hallottam "Gól!" én pedig hatalmas szemekkel pislogva bámultam a képernyőre, amin az ő játékosaik piros színben éppen gólt rúgtak, fekete hajú barátom, Andy pedig lebiggyesztett alsó ajakkal, konzollal a kezében pillantott rám.

"Louis, miattad fogunk veszteni." Nyüszítette. Jól tudtam, hogy miért érdekli most ez ennyire, hiszen a vesztes csapatból egy embernek, a kijelölt személynek át kell majd mennie a szomszédba köszönteni azt az új srácot, mint egy bátorságpróbaként... Basszus, nem ilyenkor kellene életem elbaltázott cselekedetein gondolkoznom!

"Ne...Aggódj Andy, még nyerhetünk.." Mondtam legkevésbé sem magabiztosan, tudtam, hogy akármilyen jó vagyok ebben a játékban 3 gólelőnyt már nem fogok tudni döntetlenre sem hozni mindössze 4 és fél perc játékidő alatt. Pontosabban 4 perc és 23 másodperc játékidő alatt. Teljesen igazam lett. Végül az ellenséges csapat nyert 2 teljes ponttal. Ők ünnepeltek, míg én, Andy és Brandon sóhajtottunk. Ők féltek, hogy nekik kell majd menni, én pedig zsörtölődtem. Egyetlen dolog volt amit még nagyon utáltam, az pedig az ebben a játékban való vesztés.

A srácok már egészen kicsi koruk óta ismerték egymást. Néhányan már óvoda óta, maximum általános óta. Engem csak az egyetemen ismert meg a hat tagú kis bandájuk, szinte mérget mertem volna venni rá, hogy egymást akarják majd megszívatni azzal a megtiszteltetéssel, hogy elsőként bemutatkozzanak az új fiúnak. Elsőnek hátradőltem a kanapén, hallgattam az éljenző kiáltásokat, vagy a vesztes nyögéseket, újra a gondolataimba meredtem. Előrenyúltam az asztalhoz, felvettem róla a poharamat, majd teát öntöttem bele, mit szürcsölni is kezdtem. Többet oda sem figyeltem arra, hogy miről beszélnek, vagyis susog a nyertes banda, így teljesen meglepetésként ért az előttem megálló félmeztelen szőke diadalittas pillantásával. Hmh, valójában mindig is furcsálltam, hogy ilyen felszabadultan mászkáltak előttem félmeztelenül, vagy akár egy szál alsóneműben annak ellenére, hogy tudták, a saját nememhez vonzódok. Bár tulajdonképpen örültem a ténynek, hogy nem fogják vissza magukat előttem, hisz tudják, hogy úgysem másznék soha rájuk. Újabb merengésemből Bennett szavai szakítottak ki.

"Louis, te mész oda szépen bemutatkozni elsőnek az új szomszéd gyereknek." Mondta előttem ácsorogva, én pedig szinte kiköptem az összes teát. Ha nem tudtam volna kontrollálni magam valószínű, hogy most arra a minden nap aranyosan, fél óra alatt beállított szöszi tincseire fújtam volna mindent, ami a számban volt. Mindenesetre próbáltam úriember lenni, lenyeltem ami a számban volt, csak ez után pillantottam fel rá hitetlenül.

"Tessék?" Kérdeztem vissza. Mi? Miért pont én? Miért nem szívatják meg Andrewt vagy Brandont, bánom is én? Miért pont én?

"Igen, jól hallottad szépfiú." Válaszolt nevetve az előttem álló, majd a combomra csapott. "Hajrá, még talán be is pasizol és akkor csak 6-an leszünk a házban, mert átköltözöl a másik szépfiúhoz." Kacsintgatott rám, én pedig megforgattam a szemeimet. Igen, hihetetlen vicces. "Egyébként csak azért, mert annyira kis magabiztosan ültél itt, hogy téged nem fogunk választani.. Tévedtél." Jelentette ki, én pedig nagyot sóhajtva álltam fel, s adtam a kezébe a poharamat.

"Ugyan kérlek, mit nekem egy bemutatkozás? Egy új szomszédról van szó, még kutyája sincs, ami megehetne. Legalábbis az udvaron nincs, be meg biztos lehet benne, hogy nem megyek." Mondtam kívül magabiztosan, belül viszont már egyáltalán nem ezt tükrözték az érzéseim. A városbeliek mindig pletykáltak róla. Idióta pletykákat, miszerint az új srác azért jött ide, mert a saját országában üldözik. Gyilkos, vagy mi a fene. Ugyan kérlek, egy gyilkos miért Doncastert választaná? Egy ilyen lepukkant helyet? Itt nem tud elrejtőzni vagy ilyesmi. Legalábbis remélem. A kulcsomat lekaptam a falról, majd kifelé indultam a folyosón.

"Figyelni fogunk! Aztán vesd be minden menő pasizós trükködet cukifiú!" Hallottam ismételten Bennett röhejes hangját, mikor nevetés közben próbált beszélni. Utáltam, mikor hasonló neveken hívott. Cukifiú, szépfiú.. Mindegy, már megszoktam. Utoljára hátratekintettem rájuk, a csapattársaim arcán az őszinte megkönnyebbülést láttam, hogy nem ők mennek, ellenben aggódást is. Nem értem, hogy mi lehet olyan nagy probléma. Csak egy srác, nem? Nem fog azonnal kinyírni, amint meglát.

Ezekkel a reményekkel hagytam el a házat, majd indultam el pontosan a szomszédban lévő, nagyobb ház felé. Nem értem, ha nekünk heten ekkora házunk van, neki egyedül minek ekkora? És még beépített garázs is? A mi 3 kocsink mindig is kint állt az utcán ezzel elfoglalva a szomszédok elől a parkolóhelyet, de hol is érdekelt ez 7 egyetemistát? Lassan a ház elé értem, pontosabban a csengő elé. Visszanéztem a házunkra, hol a többiek az ablakra tapadva, szinte távcsővel figyelték minden egyes mozdulatom. Ahogyan kiszúrtam őket gyengén elmosolyodva megráztam a fejemet, majd bemutattam nekik. Ha azt látják, hogy idejöttem remélem ezt is fogják. Visszafordultam a csengő felé, majd egy nagy nyelés után elgondolkoztam. Mi a fene bajom lehetne? Ez csak egy új srác! Talán kedves, ha meg nem, akkor nem kommunikálunk többet. Ennyi az egész..

Ujjamat végül a tárgyra tapasztottam. Legbelül reméltem, hogy nem működik, mert akkor anélkül, hogy bármit is kellett volna csinálnom megúsztam volna a vereséget, ám ez nem így jött össze. Már itt, kint hallottam, hogy a csengő odabent hangosan rikácsolva szólalt meg, egy férfi pedig kiordított: "Máris megyek!" Hm. A hangja már nem tűnik rossznak. Talán nem fogja leharapni a fejemet azonnal.

Hamarosan az ajtó kinyílt, majd egy egészen izzadt, fedetlen felsőtestű srác jelent meg előttem. Testét tetoválások borították, hollófekete haja zselézve meredezett az égnek. Alulról szűk fekete nadrágot viselt, amint észrevettem, de szemeim hamar visszatévedtek arcára, mit kevés borosta fedett, ám nagy szempillái gyönyörű, barna szemeket fedtek fel az enyémek előtt. Éreztem, hogy nagyobbakat pislogok a kelleténél, majd meg is rázom a fejem, mire az ő arcán hatalmas vigyor terült el. Fogalmam sem volt, hogy ezt mire véljem, ezért csak kezet nyújtottam.

"Louis Tomlinson vagyok, az... Egyik szomszéd. Csak gondoltam bemutatkozom." Mondtam röviden, előtte a torkomat megköszörülve. Nem akartam, hogy a legkevésbé se férfiszámba vehetőnek gondoljon a hangom miatt.

"Zayn Malik. Örvendek." Nyújtotta felém a kezét, majd megrázta. Körbenézett, ellenben kezeimet nem engedte el, mit furcsálltam. Mégis mi a halálra készül? Ahogyan látta, senki nincs a környéken még egyszer szólásra nyitotta a száját, de ezúttal csak suttogott.

"Gyere csak be, Louis." Vigyora letörölhetetlen volt, mire pedig kettőt pislogtam már azt vettem észre, hogy a házba ránt, az ajtó csapódik, az én hátam pedig a falnak ütközik, kezeimet lefogta. Mégis mi a franc?! Komolyan meg fog ölni csak azért, mert bemutatkoztam neki...?!

S abban a percben valami puhát éreztem a nyakamon... Gondolkoznom sem kellett rajta, ajkak lehettek azok...