2. fejezet - Miért?

Sziasztok :D Na meg is hoztam a 2. részt. Hmm igazából nem sok hozzáfűznivalóm van így hirtelen a részhez. Próbáltam minél hosszabbra írni és bemutatni az eddig felmerülő összes új szereplőt. Remélem el fogja nyerni a tetszéseteket. Jó olvasást kívánok!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Pánikolni kezdtem. Most mégis mi a francot fog csinálni? Megöl...? Akkor nem a nyakamat csókolgatná! Tudom! Meg fog erőszakolni! ..Rosszabb, mintha itt helyben ölne meg! Próbáltam szabadulni a szorításából, de sokkal erősebbnek bizonyult, mint én. Sikoltani akartam, ordítani, hogy valaki segítsen, hátha meghallják, de csak vékony, rekedtes nyöszörgések hagyták el a torkomat puha ajkai érintése alatt. Valamiért éreztem, hogy akármennyire is félek, a nadrágom odalent kezdett szűkösebb lenni. Szája mozgásán éreztem, hogy mosolyog. Szóval rohadtul tetszik neki, amit kivált belőlem. Haza akarok menni! Soha többet nem akarom látni ezt a fickót..! Ahogyan ezek a gondolatok futottak végig az agyamon hirtelen fogait éreztem a bőrömbe nyomódni. Erősen belém harapott, mire sikoltás hagyta el a számat, újra megpróbálkoztam a szabadulással. Nyakamról lenyalta a belőle kicsorduló apró vércsíkot, majd elengedte a csuklóimat. Egy másodpercet sem habozva, remegve rohantam az úgy fél méterre lévő ajtóhoz és kezdtem el rángatni a kilincset. Kurvára jellemző, zárva van. Hirtelen megfordulva bámultam rá, testemet teljesen az ajtónak tapasztottam, míg egyik kezemet a nyakamra. Nem hiszem el! Ez biztos, hogy valami hülye álom, amiből hamarosan fel fogok ébredni! Az ő arcán továbbra is csak elégedett vigyorát láttam, éj fekete hajába túrt, zabolázatlan tincseit a helyére állította. Nagyot nyeltem. Nem tagadhattam le, hogy izmos teste, tetoválásai, mozdulatai, de még pillantása is hihetetlen mértékű szexualitást sugároztak, akkor is bámultam, ha próbáltam letagadni, hogy azt teszem.

"Nem mondhatod, hogy nem tetszett, Louis." Szólt mély, mégis csodálatos hangján, miközben rám mutatott. Micsoda?! Mégis mit gondolok?! Ez a faszi épp itt tett majdnem magáévá! "A nyakadon és a kulcscsontodon kívül sehol nem is értem hozzád és máris merevedésed van. Hogy ez milyen tündéri.." Kuncogott, bár inkább röhögött gonoszan. Fogaimat összeszorítottam, éreztem, hogy arcomon pír terül el.

"Engedj ki, azonnal!" Utasítottam ordítva, mire ő engedelmesen trappolt az ajtóhoz, s nyitotta ki nekem azt, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, s ha úgy 2 perccel ezelőtt kértem volna is megtette volna, ám ezt erősen kétlem. Mindennemű köszönés, vagy hasonlók nélkül rontottam ki a házból és kezdtem el a sajátunk felé szinte rohanni, ám csak sűrű és nagy lépteket tettem meg a járdán, mindeközben áldottam magamat, hogy garbót vettem fel, ezért a nyakát magasabbra tudtam húzni elfedve a fájdalmas nyomot, mit rajtam hagyott. Az összes lakótársam, igen, mind a 6 egyszerre szegezte rám a tekintetét, de én tudomást sem vettem arról, hogy egyáltalán léteznek, a szobám felé kezdtem rohanni. Három háló volt a két emeletes lakásban, mindenhol ketten-ketten aludtunk, kivétel egy, ahol viszont hárman. Az én szobám történetesen a 2 személyesek közé tartozott, de az most nem érdekelt, hogy talán valaki, David, szeretné használni is azt. Felrohantam a lépcsőn, majd berontva trappoltam be a szobába, csaptam magamra az ajtót, majd a zár kattant is. A többiek lépéseit hallottam a lépcsőn felfelé, majd bekopogtak a szobámba.

"Hé Louis, minden rendben?" Kérdezte Taddie, én pedig nyeltem.

"Ennyire szörnyű nem lehetett..! Mi történt a szomszéd gyereknél?" Tette fel második kérdését, én pedig a szoba ajtaja elé roskadtam, hátamat nekidöntve húztam fel a pulóvert orromra, annak illatát lélegeztem be.

"Minden rendben, csak hagyjatok egy kicsit." Szóltam erőtlenül, ők pedig ezt tudomásul is véve hagyták el az emeletet, ki tudja hova mentek, de gondolom folytatták a videojátékozást, míg a napi soros, Brandon vacsorát főzött. Csak ültem a szobámban semmit sem téve. Ötletem sem volt, hogy mit tegyek, egyetlen gondolat cikázott folyamatosan a fejemben, ami Zayn és a hirtelen cselekedetei voltak. Elképzelni sem tudtam, hogy mi járhatott a fejében mikor megtette, hogy mégis mi a fenét akarhat tőlem. Hamarosan -már sötétedés után- finom illatokat éreztem a konyha felől, az én hasam pedig korogni kezdett. Kezemet elmosolyodva tettem a testrészre, majd tápászkodtam fel az ajtóban megkapaszkodva, végül kinyitottam és kiléptem rajta a lépcső felé véve az irányt. Négyen még javában játszottak, valami autóversenyes dologgal, a hangzavar hihetetlen volt az egész házban, nem is értettem: Eddig hogy nem tűnt fel? Brandon, ahogyan gondoltam a konyhapult felett görnyedt, míg David a terítést végezte. Tekintetüket azonnal felém kapták, ahogyan besétáltam a konyhába, belenyaltam a szószba, amit már hamarabb elkészített.

"Hé, Lou.." Szólt rám David halkan, igazság szerint talán bizonytalanul is.

"Hmmm?" Néztem rá hátra mosolyogva, ahogyan ő az utolsó evőeszközt is letette, én pedig az ujjamról nyaltam le a rajtamaradt mártást. "Ennek jó íze lett, ügyes. Új recept?" Fordultam ennyi időre Brandon felé, aki csak bólogatott mosolyt húzva arcára.

"Szeretnél ma egyedül lenni? Furán viselkedtél, szóval.. Gondoltam, hogy talán szeretnél inkább egyedü--" Kezdte a monológját, én pedig nem bírtam ki, hogy ne szakítsam félbe.

"Ugyan már. Rendben vagyok és rendben is leszek, nem foglak kipaterolni a szobádból azért, mert nekem rossz napom volt. Tudod, hogy nem szeretek veszíteni." Palástoltam ezzel felnevetve a "rosszkedvem" okát. Ő bólogatott, majd beinvitálta a versenyzőket a konyhába, hiszen készen volt a vacsora. Mind a heten asztalhoz ültünk, olyan volt, mint valami 7 kiskölyökből álló család a szülők felügyelete nélkül. Akár egy óvoda. Kiabáltunk, néhányan az étellel játszottak, mindig is családias volt köztünk a hangulat, a szomszédok gyakran panaszkodtak is ránk, hogy túl hangosak vagyunk. A szomszédok... Zayn..

****************

Miután megvacsoráztunk illendő voltam, s mivel eddig ma semmiben sem segítettem a mosogató mellé álltam, s kezdtem el megtisztítani az edényeket, a poharakat, az evőeszközöket, mellettem Hayden pedig törölgette őket, s elrakta a szekrénybe.

Rögtön, mikor ezzel is végeztünk megindult a veszekedés azért, hogy ki fog elsőnek fürdeni. A bájgúnár szöszink persze mindenáron elsőnek akart a fürdőszoba közelébe kerülni, ezért mindenkit ellökve az útból tört be mondván, hogy ő fáradt, valamint a veszteseknek utoljára kell fürdeni, és ezen kívül ráadásul miatta nyerték meg a játékot, ami tulajdonképpen még igaz sem volt. Akik még nem mehettek el, vagy akik már végeztek mind, mind a TV előtt görnyedtünk és valami hihetetlenül unalmas műsort néztünk. Már mindenki melegítőalsóban, esetleg pólóban és alsógatyában, vagy szélsőséges esetként egyetlen alsónadrágban ült a készülék előtt, mire én is feltápászkodtam, fürdeni indultam. A pizsamámra néztem. Egy póló és egy alsónadrág volt, mindig ennyit hordtam, ha alvásra került a sor, ám most eszemben sem volt. Az alsómat és egy másik hosszú nyakú felsőt a kezembe véve csoszogtam el a fürdőszobáig, s magamra zárva az ajtót, forró vizet magamra engedve mélyedtem el a gondolataimban ismét. Megmostam a hajamat, majd a tusfürdővel egész testemet, eztán a tükör elé álltam. A lila, vörös foltot vizslattam a nyakamon, de mikor hozzáértem fel is szisszentem. Mi a franc, ez még fáj is?! Nem törődve ezekkel a tényezőkkel húztam magamra a pulóvert, valamint az alsót, megmostam a fogamat, majd a többiekhez sétáltam. Mindenki megbámult, hogy pulóverben alszok, de gondolom csak elkönyvelték, hogy fázok, vagy ilyesmi. Végignéztük azt az idióta műsort, ami néhányunkat érdekelt, a többséget nem, csak néztük, mert ez volt, majd mindannyian a szobáinkba mentünk. David még a teraszra sétálva elszívott egy utolsó szál cigarettát Andrew társaságában, mielőtt a fekete jó éjszakát kívánva saját szobájába ment, én szobatársam pedig a villanyt leoltva mászott saját ágyába, s tértünk nyugovóra az éjszaka leple alatt..