1. Fejezet - Sziasztok Louis Tomlinson vagyok és ez itt a Jackass

Sziasztok sziasztok! Nos itt vagyok az első résszel, remélem örültök neki :3 Lehet, hogy egy kicsit rövidkére sikerült, ezért pedig elnézést kérek, igyekszem minél hamarabb visszarázódni a teljesítményembe, amit az előző műveim elején produkáltam, valamint képekkel bemutatni az eddig felmerült szereplőket, hogy ne csak leírjam őket, egyáltalán tudni is lehessen, hogy hogyan is néznek ki pontosan. Mindenesetre remélem tetszeni fog, jó olvasást kívánok mindenkinek!

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

Doncaster. Mindig is unalmas város volt. Békés, csendes, még a rendőröknek is alig volt itt dolga. Egészen addig a napig, amíg ez a titokzatos idegen ide nem került...

********************

2014-et írunk, november van, kezd beköszönteni a tél. Az a tél, amit mindig is szerettem és utáltam egyszerre. Végre jön a karácsony, boldog emberek mindenhol, a szüleim és a testvéreim arcán végre újra elégedett mosolyt láthatok. Ellenben hideg van. Mindig is utáltam a hideget, túlságosan is fázós voltam. Mindig és minden körülmények között, valamint pont karácsony napján születtem. Komolyan, ki az a hülye, aki karácsony napján találja ki, hogy megajándékozza a szüleit saját magával? Persze, hogy Louis William Tomlinson. Ennek következtében mindig én voltam a béna gyerek, akinek senki nem tudott soha elmenni a születésnapi bulijára, mert karácsony volt, s azt a családjával töltötte. Mára ez már úgyis mindegy lett.

Ezen gondolatok csavarták el a fejemet, miközben a lakótársaimmal voltam otthon, már csak hangos kiáltásukat hallottam "Gól!" én pedig hatalmas szemekkel pislogva bámultam a képernyőre, amin az ő játékosaik piros színben éppen gólt rúgtak, fekete hajú barátom, Andy pedig lebiggyesztett alsó ajakkal, konzollal a kezében pillantott rám.

"Louis, miattad fogunk veszteni." Nyüszítette. Jól tudtam, hogy miért érdekli most ez ennyire, hiszen a vesztes csapatból egy embernek, a kijelölt személynek át kell majd mennie a szomszédba köszönteni azt az új srácot, mint egy bátorságpróbaként... Basszus, nem ilyenkor kellene életem elbaltázott cselekedetein gondolkoznom!

"Ne...Aggódj Andy, még nyerhetünk.." Mondtam legkevésbé sem magabiztosan, tudtam, hogy akármilyen jó vagyok ebben a játékban 3 gólelőnyt már nem fogok tudni döntetlenre sem hozni mindössze 4 és fél perc játékidő alatt. Pontosabban 4 perc és 23 másodperc játékidő alatt. Teljesen igazam lett. Végül az ellenséges csapat nyert 2 teljes ponttal. Ők ünnepeltek, míg én, Andy és Brandon sóhajtottunk. Ők féltek, hogy nekik kell majd menni, én pedig zsörtölődtem. Egyetlen dolog volt amit még nagyon utáltam, az pedig az ebben a játékban való vesztés.

A srácok már egészen kicsi koruk óta ismerték egymást. Néhányan már óvoda óta, maximum általános óta. Engem csak az egyetemen ismert meg a hat tagú kis bandájuk, szinte mérget mertem volna venni rá, hogy egymást akarják majd megszívatni azzal a megtiszteltetéssel, hogy elsőként bemutatkozzanak az új fiúnak. Elsőnek hátradőltem a kanapén, hallgattam az éljenző kiáltásokat, vagy a vesztes nyögéseket, újra a gondolataimba meredtem. Előrenyúltam az asztalhoz, felvettem róla a poharamat, majd teát öntöttem bele, mit szürcsölni is kezdtem. Többet oda sem figyeltem arra, hogy miről beszélnek, vagyis susog a nyertes banda, így teljesen meglepetésként ért az előttem megálló félmeztelen szőke diadalittas pillantásával. Hmh, valójában mindig is furcsálltam, hogy ilyen felszabadultan mászkáltak előttem félmeztelenül, vagy akár egy szál alsóneműben annak ellenére, hogy tudták, a saját nememhez vonzódok. Bár tulajdonképpen örültem a ténynek, hogy nem fogják vissza magukat előttem, hisz tudják, hogy úgysem másznék soha rájuk. Újabb merengésemből Bennett szavai szakítottak ki.

"Louis, te mész oda szépen bemutatkozni elsőnek az új szomszéd gyereknek." Mondta előttem ácsorogva, én pedig szinte kiköptem az összes teát. Ha nem tudtam volna kontrollálni magam valószínű, hogy most arra a minden nap aranyosan, fél óra alatt beállított szöszi tincseire fújtam volna mindent, ami a számban volt. Mindenesetre próbáltam úriember lenni, lenyeltem ami a számban volt, csak ez után pillantottam fel rá hitetlenül.

"Tessék?" Kérdeztem vissza. Mi? Miért pont én? Miért nem szívatják meg Andrewt vagy Brandont, bánom is én? Miért pont én?

"Igen, jól hallottad szépfiú." Válaszolt nevetve az előttem álló, majd a combomra csapott. "Hajrá, még talán be is pasizol és akkor csak 6-an leszünk a házban, mert átköltözöl a másik szépfiúhoz." Kacsintgatott rám, én pedig megforgattam a szemeimet. Igen, hihetetlen vicces. "Egyébként csak azért, mert annyira kis magabiztosan ültél itt, hogy téged nem fogunk választani.. Tévedtél." Jelentette ki, én pedig nagyot sóhajtva álltam fel, s adtam a kezébe a poharamat.

"Ugyan kérlek, mit nekem egy bemutatkozás? Egy új szomszédról van szó, még kutyája sincs, ami megehetne. Legalábbis az udvaron nincs, be meg biztos lehet benne, hogy nem megyek." Mondtam kívül magabiztosan, belül viszont már egyáltalán nem ezt tükrözték az érzéseim. A városbeliek mindig pletykáltak róla. Idióta pletykákat, miszerint az új srác azért jött ide, mert a saját országában üldözik. Gyilkos, vagy mi a fene. Ugyan kérlek, egy gyilkos miért Doncastert választaná? Egy ilyen lepukkant helyet? Itt nem tud elrejtőzni vagy ilyesmi. Legalábbis remélem. A kulcsomat lekaptam a falról, majd kifelé indultam a folyosón.

"Figyelni fogunk! Aztán vesd be minden menő pasizós trükködet cukifiú!" Hallottam ismételten Bennett röhejes hangját, mikor nevetés közben próbált beszélni. Utáltam, mikor hasonló neveken hívott. Cukifiú, szépfiú.. Mindegy, már megszoktam. Utoljára hátratekintettem rájuk, a csapattársaim arcán az őszinte megkönnyebbülést láttam, hogy nem ők mennek, ellenben aggódást is. Nem értem, hogy mi lehet olyan nagy probléma. Csak egy srác, nem? Nem fog azonnal kinyírni, amint meglát.

Ezekkel a reményekkel hagytam el a házat, majd indultam el pontosan a szomszédban lévő, nagyobb ház felé. Nem értem, ha nekünk heten ekkora házunk van, neki egyedül minek ekkora? És még beépített garázs is? A mi 3 kocsink mindig is kint állt az utcán ezzel elfoglalva a szomszédok elől a parkolóhelyet, de hol is érdekelt ez 7 egyetemistát? Lassan a ház elé értem, pontosabban a csengő elé. Visszanéztem a házunkra, hol a többiek az ablakra tapadva, szinte távcsővel figyelték minden egyes mozdulatom. Ahogyan kiszúrtam őket gyengén elmosolyodva megráztam a fejemet, majd bemutattam nekik. Ha azt látják, hogy idejöttem remélem ezt is fogják. Visszafordultam a csengő felé, majd egy nagy nyelés után elgondolkoztam. Mi a fene bajom lehetne? Ez csak egy új srác! Talán kedves, ha meg nem, akkor nem kommunikálunk többet. Ennyi az egész..

Ujjamat végül a tárgyra tapasztottam. Legbelül reméltem, hogy nem működik, mert akkor anélkül, hogy bármit is kellett volna csinálnom megúsztam volna a vereséget, ám ez nem így jött össze. Már itt, kint hallottam, hogy a csengő odabent hangosan rikácsolva szólalt meg, egy férfi pedig kiordított: "Máris megyek!" Hm. A hangja már nem tűnik rossznak. Talán nem fogja leharapni a fejemet azonnal.

Hamarosan az ajtó kinyílt, majd egy egészen izzadt, fedetlen felsőtestű srác jelent meg előttem. Testét tetoválások borították, hollófekete haja zselézve meredezett az égnek. Alulról szűk fekete nadrágot viselt, amint észrevettem, de szemeim hamar visszatévedtek arcára, mit kevés borosta fedett, ám nagy szempillái gyönyörű, barna szemeket fedtek fel az enyémek előtt. Éreztem, hogy nagyobbakat pislogok a kelleténél, majd meg is rázom a fejem, mire az ő arcán hatalmas vigyor terült el. Fogalmam sem volt, hogy ezt mire véljem, ezért csak kezet nyújtottam.

"Louis Tomlinson vagyok, az... Egyik szomszéd. Csak gondoltam bemutatkozom." Mondtam röviden, előtte a torkomat megköszörülve. Nem akartam, hogy a legkevésbé se férfiszámba vehetőnek gondoljon a hangom miatt.

"Zayn Malik. Örvendek." Nyújtotta felém a kezét, majd megrázta. Körbenézett, ellenben kezeimet nem engedte el, mit furcsálltam. Mégis mi a halálra készül? Ahogyan látta, senki nincs a környéken még egyszer szólásra nyitotta a száját, de ezúttal csak suttogott.

"Gyere csak be, Louis." Vigyora letörölhetetlen volt, mire pedig kettőt pislogtam már azt vettem észre, hogy a házba ránt, az ajtó csapódik, az én hátam pedig a falnak ütközik, kezeimet lefogta. Mégis mi a franc?! Komolyan meg fog ölni csak azért, mert bemutatkoztam neki...?!

S abban a percben valami puhát éreztem a nyakamon... Gondolkoznom sem kellett rajta, ajkak lehettek azok...