12. fejezet - Meddig bírod?

Waowao! Meglepő dolog számomra, de komolyan ez lenne 2015 első Dark része? Jézusom, nem fogtam fel, hogy valóban ennyire régen írtam nektek részt, igazából sajnálatos módon a napjaim összefolynak, olyan érzetet kelt bennem, mintha csak pár napja írtam volna meg a 11. részt. 

Nos így a rész elején el szeretném mondani azt az információt, ami mostanában a Darkra, a My Saving Gracere, a Save Me Tonightra, a Will You Be My Saviourre, és valószínűleg a Stay With Me-re is ki fog hatni. Van ez az írói válság dolog, amibe most sajnálatos módon belekeveredtem én is. Nos inkább annak mondanám, hogy így, a félév környékén állandó frusztrált hangulatban vagyok, nemsokára eljön a vizsgaidőszakom és bumm, idegroncs leszek. Én nagyon szeretnék nektek részeket írni, és megnyugtatlak benneteket, hogy fogok is, csak talán egy kissé ritkábban, mint a legelején megszokhattátok tőlem. És emiatt nagyon nagyon az elnézéseteket szeretném kérni, tudom, rémes vagyok.

Nos ezt a részt Judit-nak köszönjétek, imádom is, amiért ennyit segített benne. Minden egyes apró részletet átbeszélt velem és kitaláltuk közösen, megpróbált visszahozni ebből a nyomorból, hogy hozhassak nektek egy részt, szóval tapsot a drágának.

Most pedig jó olvasást kívánok nektek így utószóként, puszilok mindenkit, valamint még egyszer elnézést kérek a kellemetlenségekért, hogy ilyen ritkán hozok részeket és talán mondhatjuk, hogy még akkor is túl rövideket. Reméljük hamar megszűnik ez az idióta állapot ♥

És tudjátok, hogy imádnám a kommenteket meg a kis pipákat drágáim ♥

És akkor egy kis old, but still good gifet nektek

Raven Agrippa

Louis Tomlinson

A telefon csörgött, én pedig összerezzentem a hangjára. Csupán egy századmásodpercig tartott, hogy átfusson a fejemen: Hogyan is reagálna Zayn, ha tudná, hogy bámultam alvás közben? Gyorsan tettettem, hogy aludtam, s még csak most tértem vissza álomvilágból az idegesítő csengőhangra. Morogni kezdtem, csak úgy, ahogyan Zayn is, barna íriszei lassan, lomhán tűntek fel hosszú szempillái alól.
Azt kell mondjam, szinte azonnal éberebb lett, ahogyan meglátta a hívót, arckifejezése eltorzult, de nem a jó irányba. Kíváncsiság fúrta az oldalamat, ezért nyüszítve kérdeztem rá a kilétére.
"Ki az? Mit akar ilyenkor?" Kérdeztem úgy, mint akinek még fogalma sincs arról sem, hogy mennyi az idő, szemeimet dörzsöltem.
"Nem fontos. Mindjárt jövök, ezt elintézem." Kelt ki azzal a mozdulattal mellőlem, egy szál semmiben ment ki a folyosóra, hogy lerendezze a hívást nélkülem.
Azt mondta, hogy nem fontos. Azt, hogy egyáltalán nem érdekes, arckifejezése mégsem ezt tükrözte. Agyam folyamatosan kattogott, nagyokat sóhajtoztam, mielőtt felültem volna, csak bámultam magam elé. Az én telefonom is megrezzent mellettem, egy SMS-t kaptam. Gyorsan kaptam érte és nyitottam meg azt.
--na mi van loulou, dolgoztatnak sokat az új srcok? ;) remélem nem cserélsz el mnnket a kedvükét. eygébknt mi jól vagyunk, csakt egnap kicsit ütésre sikerült a parrrty.-Bennett
Hát persze, kitől is vártam volna ezt a csodásan színvonalas üzenetet, mint a mi drága szőkénktől? Még helyesen írni sem tud. Fogadni mernék, hogy előző este halál részegre itták magukat, most pedig a fele banda másnaposan fetreng valahol, még álomban, a másik fele meg már a fájdalomcsillapítókat eszi, issza a kávét halomra. Megmosolyogtam a bolondságukat, választ kezdtem el pötyögni, miben Zayn szakított meg azzal, hogy szitkozódva becsörtetett. Bevágta maga mögött az ajtót, földre dobált ruháinkba, meg a vízipipába folyton beleakadt a lába, így azokat csak rugdosta, A szekrény ajtót szinte kitépte, erre már automatikusan rezzentem össze és lezárva a telefonomat pillantottam rá.
"Most mégis mi bajod van? Mégis fontos volt a hívás? Ki az isten baszott fel ennyire?" Kérdeztem kissé frusztráltan, valójában viszont tényleg csak a kíváncsiság bökte az oldalamat továbbra is.
"Mondtam már, hogy nem érdekes, ne kérdezősködj feleslegesen!" Rivallt rám magára rángatva egy fekete alsót, majd a fél polc tartalmát leborítva vele ugyan, de egy farmert is kirántott, hogy magára kapja. "Én majd jövök, te pedig itt maradsz ebben a tetves szobában és nem mozdulsz ki, értetted?"
"Ki vagy te, hogy meg----" Kezdtem bele a mondatomba, de addigra már kivágtázott a szobából, egyetlen szó nélkül. Mégis hogy van képe megmondani nekem, hogy itt maradok a rohadt szobájában és nem mozdulok innen?! Újra feloldva a telefonomat fejeztem be az üzenetet válaszul, bár kissé már idegesen, így az én helyesírásom sem volt tökéletes, tőlem furcsa módon még a mondatokat is nagy betűvel kezdtem. Természetesen tagadtam mindent, hadd tudják, hogy ma is a munkában vagyok, megírtam nekik, hogy ne zavarjanak. Na meg persze azt is, hogy talán lecserélem őket a másik bandára, hiszen még az is lehet, hogy picivel kevesebb a munka, meg ilyesmi... Na meg persze sosem tenném ezt velük, reméltem tudják.
Csak azon a fekete hajú sátánon járt az eszem, a cselekedetein, a mondatain. Mérgesen másztam ki az ágyból, bár még mindig lustán és lomhán, a porcikáim fájtak a tegnap este után, nem is tudom, hogy ő hogy mozgott ilyen remekül minden után. Persze, talán ő már hozzászokott. Vicces.
Az eldobott ruháim közt kezdtem keresgélni, de szinte az összes koszos volt, vagy olyan gyűrött, hogy viselhetetlen állapotba került. Ekkor gondoltam arra, hogy valószínűleg csak a haverjai jöttek el, vagy valami idegesítő exe talán, aki felbaszta az agyát, de még az is lehet, hogy egyedül van. Akkor meg miért ne hagyhatnám el ezt a szobát? Megmutatom neki, hogy kinek mondja azt, mint egy gyermeknek, hogy itt maradsz és kész, mert én azt mondtam!
Ezzel a lendülettel és lelkesedéssel kaptam ki a félisten szekrényéből egy másik boxert, amit gyorsan magamra is rángattam, a szobájából nyíló fürdőben megnéztem magam, kissé elszórakoztam a hajammal, mivel idegtépően kócos volt, ugyan lehet, hogy nem lett volna hátrány... De megigazítottam, s így hagytam el a szobáját. A lépcső tetején állva máris beszélgetést hallottam, de egy szót sem értettem belőle. Az ég verjen meg, hogy ennyire kíváncsi természetű ember vagyok! Lejjebb merészkedtem a fokokon, miután pedig már a felénél jártam nem volt visszaút.
Zayn házának lépcsői rémesen nyikorogtak, még nem sokszor voltam az emeleten, de máris utálom.
A nappaliban a legnagyobb meglepetésemre négy emberrel találtam szembe magamat. Két gorilla szerűvel, meg egy hapsival valami öltöny félében pólóval. Nos, remek választás, haver... A negyedik személy meg persze a fekete adonisz volt.
Éreztem, hogy minden tekintet rám szegeződik, a bőrömet szinte perzselték, azonnal kellemetlenül éreztem magamat. Zaynre pillantottam, ajkamra kellemetlenül haraptam rá, ahogy megláttam kissé megvető pillantását, hogy mégis lemerészkedtem. Szinte még el is vigyorodtam, hogy sikerült kijátszanom, viszont a többi ember megijesztett annyira a helyiségben, hogy egyetlen mozdulatot, vagy nyikkanást sem merjek tenni.
"Napot, uraim. Csak vízért jöttem, de már megyek is..." Csúszott ki végül a számon a mondat, amiért majdnem fejbe is csaptam magamat Napot?! Három olyan embernek, akiket még csak nem is ismersz?! Gratulálok Louis William Tomlinson, megcsináltad. Mezítlábasan már el is kezdtem nagy iramban totyogni az ajtó felé, mindent kizártam, csupán pár méterrel volt arrébb, mikor is az egyik nagyobb termetű fickót találtam magam előtt.
Homlokomat ráncoltam, ötletem sem volt, hogy minek állja utamat, majd egyik szemöldökömet megemelve néztem fel a magasabb egyénre.
"Uram?" Kérdeztem rá mégis, valamivel már illendőbben, mint előzőleg sikerült. Választ ugyan nem kaptam tőle a kérdő pillantásra, sem pedig magára az egyenes kérdésre, de valami egészen mást igen. A másik szobában tartózkodó godzilla lépett mögém és hátulról az államra fogva fordította meg elsőnek a fejem maga felé, végül az egész testemet.
"Nocsak, milyen gyönyörű új cicusra tett szert itt valaki..." Jelentette ki fennhangon, én pedig egy gyors pillantást vetettem Zayn felé. Ki az isten ez?! Mit akar tőlem?! Miért fogdossa az államat és hív... Cicusnak?!
"Te csak maradj a---" Kezdett mondatába Zayn észlelve a félelmem, ám a harmadik férfi, ki a helyén maradt csendre intette egy csodálatos 'Kuss'-al.
"Hé Zayn, nem akarod nekem adni ezt a kis édest? Milyen aranyos..." Nyúlt az arcomért a másik is, mire már összeszedtem a bátorságomat és elrántottam a fejemet. Nem! Nem és nem!
"Nézd, nézd, bevadul a kiscica és valami éhes tigris lesz? Bazdmeg, mocskosul jól jártál vele." Jegyezte meg, aki az előbb még az államat tartotta. Mást sem tudtam csinálni, csak hatalmas szemekkel bámulni, a számat tátni. Nem ismertem ezeket az embereket, sokkal nagyobbak voltak nálam, és Zayn csak nézni fogja, ahogyan--- Mit tudom én, a magukévá tesznek?!
"És még a segge is csodálatosan feszes és kerek!" Kiáltott fel Mr. utamat álló személy, ezt megerősítve csapott is rá, majd markolta meg erősen a hátsó felemet. A hideg futkosott a hátamon, az ajkamat haraptam, szemeim miután tányér méretűre növekedtek szorítottam össze őket. Istenem, mennyire igyekeztem erős maradni...
"Fiúk! Elég legyen!" Szólalt meg az erélyes harmadik hang, mivel mindenki figyelmét magára vonta. "Indulunk. Zayn Malik, ne feledd, amit mondtam." Azzal pedig intett az eddig engem ostromlóknak, az én látszólag mindjárt robbanó hollóm pedig csak nézte, ahogyan elhagyják a lakást. Csak pár másodpercig figyeltem, hogy nézi őket, mielőtt minden elhomályosodott előttem. Szemeimet könnytengerek lepték el, testem nehezen mozdult, de gyorsan kapkodtam a lábaimat hozzá, szorosan magamhoz ölelve fúrtam a fejem egy szó nélkül a mellkasába. Bazdmeg, bazdmeg, bazdmeg!
Teste megrezzent, valószínűleg rohadtul megijesztettem ezzel a hirtelen ölelés dologgal. Kiengedte a bent tartott levegőjét, majd pedig két erős karját körém fonta, csupasz hátamat simogatta, csitítgatott, míg én mellkasán zokogtam. Olyan gyengének éreztem magam...
"Semmi baj, Lou. Már elmentek, biztonságban vagy. Nem bánthatnak..." Suttogta gyengéden, bár még mindig éreztem szavain, hogy forrongott a dühtől. Ám azt is, hogy nem rám volt ennyire mérges.
A sírásom lassan, de mégis úgy ahogy hatékonyan csitult. Már csak szipogtam a mellkasán, mikor kissé hátrébb tolt magától, hogy a szemeimbe nézhessen.
"Louis, mondtam neked, hogy ne gyere le. Miért csináltad? Nem voltál szomjas, igaz?"
"Én...É-Én..." Kezdtem el dadogni, végül nagyot nyeltem. "Annyira kíváncsi voltam... És meg akartam mutatni neked, hogy... Nem mondhatod annyira egyszerűen, hogy maradjak ott és ne csináljak semmit... Nem szabadott volna lejönnöm, sajnálom!" Nyüszítettem még mindig a kezdeti sokk hatása alatt attól, amit velem műveltek. Zayn felsóhajtott, egy puszit nyomott a homlokomra, mielőtt utoljára magához ölelt.
"Menjünk és együnk valamit." Dörmögte, csókot hintett ajkaimra, s a konyhába indultunk.

Azt hiszem, hogy ezt a napot sem fogom elfelejteni míg élek.